Ugrás a tartalomhoz

Magyar Hősök Emléknapja (videóval)

Mezőkövesd hírei

 

A világháborúkban elesett hősökről emlékeztek meg május 31-én este. Mezőkövesd Város Önkormányzata minden évben május végén szervezi meg a Magyar Hősök Emléknapját a Világháborús hősök emlékműnél, a Jézus Szíve templom melletti téren. 

A megemlékezés elején a település önkormányzatának, a Fidesz Mezőkövesdi Szervezete és a Polgári Kőr képviselői koszorút helyeztek el az emlékműnél. Az eseményen elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester mondott beszédet, aki kiemelte, hogy a mai nemzedéknek kötelező lerónia a tisztelet a háborúkban elesett magyarokért, hiszen sokuknak már nincsenek rokonaik, akik gyertyát gyújtanának értük. 

A polgármester beszéde után Gordos Attila református lelkész, illetve Lipcsák János érseki biztos osztotta meg gondolatait. Kiemelték, hogy a háborúban, csatában, forradalomban elesett őseink példaképként kell, hogy szolgáljanak előttünk, hiszen vérüket adták hazájukért, embertársaikért, az őket követő leszármazottaikért, értünk. 
A rendezvényen a Jézus Szíve templom kórusai, Takácsné Mozer Boglárka énekkel, Tóth István versszavalatával, Bolykó István trombitajátékával tette még meghatóbbá az emlékezést. Az esemény végén pedig az együtt emlékezők elhelyezték virágukat, gyertyájukat a háborús hősök emlékműnél.


Kapcsolódó hírek