Ugrás a tartalomhoz

Bemutatták a Matyó Portát (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Matyó Porta létrejöttét, szolgáltatásait, kínálatát mutatta be Bánné Tóth Anita a városi könyvtárban. A helytörténeti előadássorozat negyedik programját június 18-án tartották meg.

A városi könyvtár által elindított helytörténeti programsorozatban már több témában hallgathattak meg előadást az érdeklődők. Az immár negyedik alkalommal megtartott programon Bánné Tóth Anita mutatta be a családjuk által kialakított, létrehozott Matyó Portát. Az épület a Mártírok úton található, a régi szokásoknak megfelelően berendezett ház. Az első szobát kiállító helyiségnek használják, míg a hátsó lakrészben a vendégek felpróbálhatják a népi viseletet. A két szoba között bolt található, ahol számos matyó, matyó mintás terméket vásárolhatnak a Portára betérők. Emellett kézműves-foglalkozásokkal, pípics sütéssel és egyéb programokkal várják vendégeiket.
Bánné Tóth Anita fényképekkel illusztrálta a tájházat, illetve az általa készített matyó motívumokkal ellátott divatos ruhákat.
Az előadássorozat következő programját szeptember 17-én rendezik meg a Városi Könyvtárban, ahol a közönség Takács Istvánnal, a matyó festőművésszel ismerkedhet majd meg Laczkó Pető Mihály előadásában.

Kapcsolódó hírek