Ugrás a tartalomhoz

Jézus Szíve búcsú és körmenet (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több ezren zarándokoltak el, illetve vettek részt a Jézus Szíve búcsún és körmeneten június 29-én. A vasárnapi szentmisét P. Forrai Tamás, jezsuita atya, tartományfőnök celebrálta.

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is a Jézus Szíve ünnepe előtti napon rendezték meg az Egyházmegyei családtalálkozót, ahová ez úttal sok gyermek és szülő látogatott el. Dr. Berkes László pápai prelátus bevezető gondolatai után az Egri úti, a Dohány úti Tagóvoda gyermekinek műsorát tekinthették meg a jelenlévők. Ezt követően pedig Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense tartott előadást, aki Ferenc Pápa családról, illetve házasságról szóló gondolatairól és tanításáról beszélt. Szombati programot mise zárta, amelyet Bíró László, tábori püspök mutatott be.
Június 29-én a reggeli szentmise után a búcsúi kereszteket díszítették fel. Az előző évekkel ellentétben nem a Kavicsos-tóra helyezték el a nagy keresztet, hanem több, kisebb feszületet alakítottak ki a Kavicsos-tó körül, amelyeket dr. Berkes László pápai prelátus közös imádság mellett áldott meg.
A búcsú programja ezt követően ünnepi szentmisével folytatódott, amelyen több ezer hívő vett részt a templom előtti téren. A misét P. Forrai Tamás, jezsuita atya, jezsuita tartományfőnök celebrálta, aki prédikációjában Jézus Szívének tanításáról, illetve a hivatás meglétének fontosságáról, és a szeretet erejéről beszélt.
Ezt követően a többezres tömeg körbesétálta az Oltáriszentséggel a Kavicsos tavat.

Kapcsolódó hírek