Ugrás a tartalomhoz

Tartalmas programok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Nyugdíjas Klubjának tartalmas beszámolóját hallgathatták meg a Mezőkövesdi Idősügyi Tanács tagjai, a szervezet legutóbbi ülésén.

A Polgármesteri hivatalban megszervezett eseményen elsőként Csirmazné Cservenyák Ilona, az Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket június 26-án. Az összejövetel első napirendi pontjában Kasza Lajosné, a Köztisztviselők és Közalkalmazottak Nyugdíjas Klubjának vezetője számolt be a szervezet 2013-as tevékenységéről, valamint a 2014-es esztendő terveiről. A klub vezetője kiemelte, hogy a tagok havi rendszerességgel, minden hónap első hétfőjén találkoznak a Városi Könyvtárban. Kasza Lajosné kiemelte, hogy rendszeresen megemlékeznek az adott hónap híres szülötteiről, emellett felköszöntik a születés és névnapjukat ünneplő tagokat. Hozzátette, a Költészet napjának tiszteletére minden esztendőben irodalmi programot szerveznek. Ezen felül jó hangulatú baráti összejöveteleken, bográcsozásokon és kirándulásokon vesznek részt, továbbá rendszeresen jelen vannak a városi rendezvényeken. Kasza Lajosné elmondta, hogy a tagok között adománygyűjtést szerveztek Takács István, Matyó királynő című festményének megvásárlására, így tevékenyen részt vettek abban, hogy a festmény Mezőkövesdre, a Városi Galéria gondozásába kerüljön.

Második napirendi pontban Szabó Gergely, a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a társaság működését és főbb feladatait. A Kft. vezetője kiemelte, hogy a szervezet egyebek mellett a városi televízió működtetése és a Mezőkövesdi Újság szerkesztése mellett a város honlapjának átalakításában is részt vettek és részben a honlap kezelésével foglalkoznak. Szabó Gergely elmondta, hogy a társaság életében fontos lépést jelentett az internetes megjelenés, melynek sikerét jól mutatja, hogy tavaly mintegy 140 ezren nézték meg a világhálóra felkerült televíziós anyagokat. Az ügyvezető emellett beszélt a Matyóföld periodika kiadásáról, valamint a sajtókommunikáció területén ellátott feladatokról.

Kapcsolódó hírek