Ugrás a tartalomhoz

Gólzáporos győzelem a nyitányon

Mezőkövesd hírei

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Mezőkövesd Zsóry 2-3 (1-2)

Fontos győzelmet aratott városunk felnőtt csapata az NB II-es pontvadászat nyitófordulójában. Labdarúgóink fordulatos, öt gólt hozó mérkőzésen győzték le a szomszédvár Balmazújvárost.

A Merkantil Bank Liga első játéknapján egy vérbeli presztízsrangadó várt Tóth László tanítványaira augusztus 17-én. Együttesünk alaposan átalakult kerettel vágott neki a bajnokságnak, hiszen több mint egy csapatra való játékos távozott, illetve érkezett az elmúlt hetekben. A bajnoki „főpróba” mindkét gárda számára jól sikerült, hiszen a Magyar Kupa első fordulójában a hazaiak -hosszabbítás után- 4-2-re nyertek az NB III-as Monor vendégeként, míg labdarúgóink a Békés megyei I. osztályú Mezőkovácsháza otthonában győztek 7-0-ra.


Gyors gólváltás

Az összecsapás nagyon rosszul kezdődött együttesünk számára, miután a hajdúságiak már a 4. percben megszerezték a vezetést. Egy formás akció végén Virág passzolt középre és a hosszú saroknál jó ütemben érkező Kónya 6 méterről a kapuba bólintott. Csapatunk szinte azonnal válaszolt az újvárosi gólra, ugyanis egy szabálytalanságot követően megítélt 18 méteres szabadrúgásból Máté tekert mesteri mozdulattal a hálóba a 7. minutumban. A villámgyors gólváltás után elsősorban a két 16-os között pattogott a labda. A játékrész felénél egy ígéretes hazai lehetőség végén Batizi szöktette hosszan magát, így Kunsági megelőzte a támadót. Az ellentámadás  remekül sikerült, mivel Máté lépett ki remek ütemben a leshatárról és Szalma mellett higgadtan a hálóba gurított, ezzel csapatunk megfordította az eredményt. A játékrész hajrájában a házigazdák kétszer is közel jártak az egyenlítéshez, azonban Kónya 18 méteres kísérlete a kapufán csattant a 40. minutumban, míg két perccel később egy szép csel után Batizi lőtt az oldalhálóba.


Küzdelmes folytatás

Fordulás után a hazaiak játszottak fölényben és az 50. percben ismét Batizi veszélyeztetett, de a csatár közeli lövését, valamint a duplázását is nagy bravúrral hárította Kunsági. Pontosan egy órányi játékot követően Kis R. vállalkozott lövésre 17 méterről, azonban a próbálkozása kevéssel elzúgott a keresztléc fölött. Csapatunk ellenakciója ezúttal is hatásosnak és eredményesnek bizonyult, ugyanis egy szép összjáték végén Hanzl tökéletes kiugratása után Balajti közelről az üres kapuba lőtt. Hegedűsék a gól után felszabadultan játszottak és futószalagon alakították ki a helyzeteket. A 67. percben Balajti csapott le Szalma rossz indítására, majd egy remek csellel tisztára játszotta magát, azonban kissé kisodródva az oldalhálóba lőtt. Négy perccel később Pantovic 15 méteres kísérlete zúgott el a kapufa mellett, míg újabb két minutum elteltével Balajti ziccerét Szalma hárította bravúros mozdulattal. A kimaradt kövesdi helyzetek megbosszulták magukat, ugyanis a 84. percben egy formás hazai akció végén két balmazújvárosi játékos is a földre került a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Virág magabiztosan értékesítette a 11-est és a hajdúságiak a hátralévő időben mindent egy lapra feltéve rohamoztak. A hazai támadások ellenére az utolsó percben kis híján együttesünk talált a kapuba, de a nyáron éppen Mezőkövesdről Újvárosba igazolt Sigér utolsó emberként önfeláldozó mentéssel megmentette csapatát a góltól. Együttesünk a masszív védekezésnek és a kihagyott lehetőségek ellenére jó helyzetkihasználásnak köszönhetően egy találattal megnyerte a presztízsrangadót, így Balajtiék fontos sikert arattak a pontvadászat nyitányán.


Debütálás hazai pályán

Tóth László gárdája legközelebb a Sopron ellen 3-1-es sikert arató FC Ajka csapatát látja vendégül Mezőkövesden. A Mezőkövesd Zsóry – FC Ajka találkozó augusztus 23-án, szombaton 19 órakor kezdődik a Városi Stadionban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Mezőkövesd Zsóry 2-3 (1-2)
Balmazújváros, 800 néző, játékvezető: Takács J. (Szilágyi, dr. Kulcsár)
Balmazújváros: Szalma – Bokros ( Kállai 72.p), Kiss L., Szatmári, Németh – Kónya, Müller (Sigér 62.p), Vachtler, Virág – Kis R. (Pintér 64.p), Batizi Pócsi. Vezetőedző: Szabó János
Mezőkövesd: Kunsági – Hegedűs Cs., Izing, Balogh, Búrány – Szeles, Takács, Menougong, Máté (Pantovic 52.p) – Balajti Ádám (Molnár Gábor 73.p), Tajthy Tamás (Hanzl Máté 61.p). Vezetőedző: Tóth László
Gólszerzők: Kónya (4.p), Virág (86.p, 11-esből), illetve Máté (7., és 25.p), Balajti (63.p)

(fotók: Bán Bence)

Kapcsolódó hírek