Ugrás a tartalomhoz

Kiütéses kövesdi siker (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Mezőkövesd Zsóry 1–5 (1–2)

Fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését városunk felnőtt csapata a Ligakupa C csoportjában. Labdarúgóink a bajnoki nyitányhoz hasonlóan gólzáporos meccsen diadalmaskodtak a hajdúsági gárda vendégeként.

Együttesünk számára egy vérbeli presztízsmérkőzéssel indult a sorozat, hiszen Tóth László tanítványai a sorsolás szeszélye folytán a bajnokság mellett a Ligakupában is Balmazújvárosban mutatkoztak be. Az összecsapást labdarúgóink várhatták nyugodtabban, hiszen Hegedűsék a Merkantil Bank Ligában 3 forduló után a 2. helyen állnak 7 ponttal, míg a hajdúsági gárda 3 meccsen a mezőny egyetlen csapataként még pont nélkül áll a tabellán. Emellett a két csapat legutóbbi három találkozója kivétel nélkül kövesdi sikerrel zárult. Balajtiék két héttel ezelőtt 3-2-re győztek a bajnokságban, míg a Ligakupa előző kiírásában Kövesden 2-1-re, Balmazújvárosban pedig 7-1-re diadalmaskodtak. Csapatunk összeállítása több helyen változott a bajnoki találkozókhoz képest, mivel Tóth László elsősorban azoknak adott lehetőséget a bizonyításra, akik a pontvadászatban kevesebb időt töltöttek a gyepen. Ennek köszönhetően többek között Szántai, Csató, Menyhért, Molnár, Pantovic, Csirmaz és Molnár, valamint először az idényben a sérülésből felépült Hegedűs Dávid is kezdőként lépett pályára a szeptember 2-án lebonyolított összecsapáson.


Villámgyors gól

A bajnoki összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is gyors góllal indult a 90 perc, de ezúttal labdarúgóink találtak a kapuba, ugyanis a 2. percben Pantovic mattolta a hazai gárdát. A hajdúsági alakulat a rossz kezdés ellenére hamar magára talált és az első negyedóra végén Andorkó találatával ledolgozta hátrányt. A lendületes és jó iramú összecsapáson a 41. minutumban ismét előnybe került együttesünk, miután Pantovic vette be Perger kapuját.


Nagy kövesdi fölény

Fordulás után Baracskai növelte tovább a két csapat közötti távolságot az 53. percben, így együttesünk a játékrész elején nagy lépést tett a 3 pont megszerzése felé. Tóth László gárdája a folytatásban is nagy kedvvel és ötletesen futballozott, ennek eredményeként a 72. minutumban Csirmaz is feliratkozott a góllövők közé. A kegyelemdöfést Menougong találata jelentette, miután a támadó a rendes játékidő vége előtt 5 perccel egy szép akció végén beállította a végeredményt.
A csoport másik mérkőzését, az MTK Budapest – Dunaújváros találkozót szeptember 3-án 14 órától rendezik meg a fővárosban.


Jöhet az MTK

Labdarúgóink a sorozat 2. játéknapján az MTK Budapest együttesét fogadják Mezőkövesden. A találkozót szeptember 16-án, kedden 17 órától rendezik meg a Városi Stadionban.
Csapatunk legközelebb a Békéscsaba 1912 Előre gárdáját látja vendégül. A bajnoki találkozó szeptember 5-én, pénteken 15.30-kor kezdődik a Városi Stadionban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Mezőkövesd Zsóry 1–5 (1–2)
Balmazújváros, 300 néző, játékvezető: Berke B. (Szalai D., Király K.)
Balmaz: Perger – Bokros (Kállai 53.p), Szatmári, Papp F., Kondás (Müller 63.p) – Sigér, Angyal, Kis R. (Belényesi 63.p), Reznek (Demjén 63.p), Csorba (Pintér N. 68.p) – Andorkó. Vezetőedző: Szabó János
Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs Cs., Hegedűs D., Csató, Baracskai – Hanzl (Dorkó 75.p), Menyhért, Takács P. (Tajthy 46.p), Molnár G. (Engel 46.p), Csirmaz – Pantovics (George 66.p). Vezetőedző: Tóth László
G: Andorkó (15.p), illetve Pantovics 2' (2.p és 41.p), Baracskai (53.p), Csirmaz (72.p), Menougong (85.p)

Kapcsolódó hírek