Ugrás a tartalomhoz

Életmódváltó hetek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Október 6-án lezárult az 2014-es Életmódváltó Hetek programsorozat. Az egészséges életmódot elősegítő rendezvény idén is több mint 300 embert mozgatott meg.

A Progressio Bt, az Ódor Kerékvár, Mezőkövesd Város Önkormányzata, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. közösen szervezi meg most már hagyományként az Életmódváltó Heteket. A programsorozat nyitánya szeptember 20-án a Tour de Mezőkövesden volt. A programfolyam  ezt követően kerékpáros, gyalogló túrákkal, kirándulásokkal és előadásokkal folytatódott.
Az események között dr. Horváth István professzor előadásában az érelmeszesedés elleni immunizálásról tudhatott meg hasznos dolgokat, információkat a 160 résztvevő. A 10 nap során több alkalommal tartott prezentációt Sebestény Tamás, aki egyebek mellett a koleszterin anyagcseréről beszélt.


Emellett kerékpártúrát szerveztek Szomolyára, a Bükk hegységbe, valamint elutaztak az Alacsony Tátrába, Fraknó várába és a Rozália Kápolnába, amely programokon nagy létszámban, alkalmanként több mint 80-an vettek részt.
Emellett szinte minden nap gyaloglást szerveztek a Kavicsos-tó és Szabadidőparktól a Zsóry üdülőterületig és vissza.
A két hét során volt szépség nap is, ahol kozmetikával foglalkoztak, amelynek folytatásaként úgynevezett „átváltoztatjuk” programot indítanak el. Volt még egy szintén nagy közönség előtt megtartott előadás, amely a növények táplálásáról, az úgynevezett gyökéritatókról szólt.
A programokon több mint 300 ember vett részt, akiknek a nagy hányada szinte minden rendezvényen jelen volt.
A 2014-es évhez hasonlóan ezzel a két héttel nem zárul le az életmódváltás, hiszen a 2015-ös Tour de Mezőkövesdig még rendszeres programokkal várják majd az érdeklődőket, amelyek között van a heti kétszer a gyaloglás, lesznek kerékpártúrák tavasszal, előadások és meglepetés programok.
Az események időpontjairól a www.facebook.com/TourDeMezokovesd oldalon, vagy a www.tourdemezokovesd.hu oldalon tájékozódhatnak.

Kapcsolódó hírek