Ugrás a tartalomhoz

Nehéz meccsen szerzett pontok

Mezőkövesd hírei

Ceglédi VSE – Mezőkövesd Zsóry 0-2 (0-0)

Fontos győzelmet aratott városunk felnőtt csapata a bajnokság hétvégi játéknapján. Labdarúgóink a középmezőny végén tanyázó Cegléd vendégeként diadalmaskodtak.


A Merkantil Bank Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a 13. helyen álló Pest megyei alakulat fogadta a tabella 3. pozícióját elfoglaló Hegedűséket október 10-én.
A hazaiak eddig csak 8 pontot szereztek és mindössze egyszer hagyták el győztesen a pályát, ennek ellenére nem várt könnyű 90 perc Tóth László együttesére, ugyanis Kormosékat mindössze a Zalaegerszeg és a Szigetszentmiklós tudta felülmúlni. Ráadásul a közelmúltban nem sok babér termett csapatunk számára, mivel a két csapat legutóbbi két mérkőzését egyaránt a Cegléd nyerte meg. A 2012-2013-as pontvadászatban Cegléden 1-0-ás, míg tavasszal Mezőkövesden 3-1-es sikert arattak a Pest megyeiek.


Hazai, majd kövesdi fölény

A találkozót a hazaiak kezdték jobban és rögtön a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést. A vendéglátók első komoly lehetőségére 10 percet kellett várni, amikor is Kormos 20 méteres szabadrúgását Kunsági tornászta ki szögletre a bal felső sarokból. A szöglet után ismét Kormoshoz került a labda, de a csatár néhány lépésről a kapu fölé lőtt. Labdarúgóink két perccel később jutottak el először a ceglédi kapuig, ekkor egy remekül elvégzett sarokrúgást Szeles bólintott kevéssel a keresztléc fölé. A 22. percben Molnár tört be nagyon szépen a hazai kapu előterébe, azonban éles szögből nem találta el a ketrecet. A küzdelmes és jó iramú összecsapáson fél óra elteltével Kulcsár próbálkozása kerülte el a kaput, majd tíz minutummal a félidő vége előtt Majoros lapos lövését hárította elvetődve Kunsági. Az első játékrész utolsó lehetősége Kulcsár előtt adódott, azonban az ígéretes életerős szabadrúgást Tóth kiütötte.


Jó iram és két gól

Fordulás után csak négy percre volt szüksége Kulcsárnak ahhoz, hogy nagy helyzetbe kerüljön. A kövesdi akció végén Tóth védett egy távoli lövést, majd a kipattanót  követően a középpályás vette célba a kaput, azonban kísérlete levágódott. Az 53. percben egy kövesdi beadás után Balajti bólintott a kapu fölé. Együttesünk fölénye éppen egy óra elteltével érett góllá, amikor is Hanzlt állították meg szabálytalanul a 16-oson belül. A büntetőt Takács higgadtan értékesítette. Labdarúgóink a vezetés megszerzése után is nagy elánnal futballoztak és a játékrész felénél egy szögletet követően Baracskai jól helyezett lapos lövésénél Tóthnak kellett nagyot nyújtóznia. Húsz perccel a lefújás előtt Kulcsár 11 méteres lövése suhant el kevéssel a kapufa mellett. Egy perccel később Hanzl nehéz helyzetbe hozta együttesünket, ugyanis a középpályás egy labdavesztést követően utánrúgás miatt piros lapot kapott. A kiállítást követően a házigazdák játszottak jobban és a 78. percben a hálóba találtak, azonban a partjelző intésére a játékvezető les címén érvénytelenítette a ceglédi gólt. A hazaiak a hajrában is mindent egy lapra feltéve rohamoztak, viszont hátul túlságosan kinyíltak és ez megbosszulta magát. A 82. percben Menougong beadását Molnár  nagy helyzetben még a kapu mellé fejelte, viszont három minutummal később eldőlt az összecsapás. Egy újabb villámgyors kontra végén Baracskai kapott remek átadást a jobb szélről, ami után a támadó az üres kapuba továbbította a játékszert.
Balajtiék a sikernek köszönhetően őrzik 3. helyüket a tabellán 18 egységgel. A bajnokságot a Gyirmót vezeti 19 ponttal az egyaránt 18 pontos Vasas, Mezőkövesd és Szolnok alkotta trió előtt.


Újabb két meccs


Együttesünk ezen a héten is két tétmérkőzésen lép majd pályára. Labdarúgóink először Dunaújvárosban vizitálnak a Ligakupa 4. fordulójában október 14-én, kedden 14 órától.
Tóth László gárdája a bajnokságban legközelebb a nagy múltú Zalaegerszeg együttesét látja vendégül. A Mezőkövesd Zsóry – ZTE FC találkozót október 18-án, szombaton 18 órától rendezik meg a Városi Stadionban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ceglédi VSE – Mezőkövesd Zsóry FC 0-2 (0-0)
Cegléd, 150 néző, Vezette: Németh Á. (Erős, Szalai).
Cegléd: Tóth Z. – Vattai, Makrai, Farkas, Pesti, Füle (Elek 73.p), Koncz, Dóczi, Koós, Majoros (Nagy 65.p), Kormos (Szabó 60.p). Vezetőedző: Szabó István László.
Mezőkövesd: Kunsági – Hegedűs Cs., Balogh B., Izing, Engel – Szeles, Takács P. (Tajthy 85.p), Hanzl, Kulcsár K. (Menougong 80.p) – Balajti (Baracskai 60.p), Molnár G. Vezetőedző: Tóth László.
Gólok: Takács ( 60.p 11-esből), Baracskai (86.p)
Kiállítva: Hanzl (71.p)

Kapcsolódó hírek