Ugrás a tartalomhoz

Váratlan vereség (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi  KC – PLER Budapest
30-33 (15-19)


Nem várt vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a pontvadászat hétvégi játéknapján. Skaliczki László fiai a tabella végén álló PLER-től kaptak ki.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 8. fordulójában a 10. helyen álló fővárosi alakulat látogatott városunkba október 17-én. A találkozónak a felsőházi rájátszást érő 5. pozícióban vágtak neki Grünfelderék, amit egy újabb sikerrel tovább erősíthettek volna. A mérkőzés egy perces gyászszünettel kezdődött, a közelmúltban elhunyt Bóta Gáspár települési képviselő emlékére.


Sok hiba és két kiállítás

A vendégek azonnal éreztették, hogy nem asszisztálni jöttek a kövesdi sikerhez, ennek fényében egy 3-0-s rohammal indították a meccset. A hazai gólcsendet Radnic törte meg, majd 7-esből Molnár is betalált, mégis távolodott egymástól a két csapat. Vadkerti és Mikita vezérletével szinte minden akciót góllal fejeztek be a látogatók, így 6-2-es vendégelőnyt mutatott a digitális tábla a 8. percben. A hátsó alakzat ezt követően sem muzsikált jól és a Liszkai helyére beugró Volarevics sem igazán találta a játék ritmusát, ezzel együtt egészen a félidő hajrájáig felváltva potyogtak a gólok a küzdelmes, nagy taktikai csatát és sok technikai hibát hozó mérkőzésen. Mentközben a játékrész felénél Vadkerti személyében elvesztette az egyik alapemberét a pesti gárda, akit a játékvezetők szándékos ütésért küldtek a nézőtérre. Együttesünk ezt követően kicsit magára talált és öt perccel a félidő vége előtt Lókodi bombájával 14-12-re feltornázta magát. Eközben viszont Trivkovics is piros lapot érő szabálytalanságot követett el, így csapatunk létszáma is csökkent eggyel. A felfokozott hangulatú hajrá a látogatóknak sikerült jobban, így Leimeterék vonulhattak nyugodtabban a szünetre.


Felzárkózás után visszaesés

Fordulás után sem változott a játék képe, egészen a 38. percig őrizte 4 gólos előnyét a vendéggárda, akik ekkor 23-19-re vezettek. Ezt követően Skaliczki László vezetőedző Sipost állította a kapuba és ez remek húzásnak bizonyult, ugyanis a fiatal hálóőr több bravúrt is bemutatott. A jó kapusteljesítmény eredményeként néhány perc alatt egyre olvadt Mikitáék fórja, miután Radnic 42. percben lőtt találatát követően már csak 23-22-es előnyben voltak a látogatók. A lendület tovább tartott és újabb három perccel később már 25-25-re álltak a csapatok. 26-26-os döntetlennél a vezetés megszerzésére is lehetőségük nyílt kéziseinknek, azonban a ziccer kimaradt. A félidő második felében ismét hullámvölgybe került együttesünk és ezt egy 4-1-es sorozattal büntették Bohácsék. Mindez azt jelentette, hogy Hultváger István csapata öt perccel a találkozó vége előtt 30-27-re vezetett. A hájrában Leimeter is a végleges kiállítás sorsára jutott, de ez nem változtatott a mérkőzés menetén, így a PLER értékes pontokkal távozott, az ezúttal haloványan teljesítő Mezőkövesd otthonából.
Csapatunk a vereség miatt egy helyet rontott a pozícióján és jelenleg a 6. helyen áll 6 ponttal.


Kupa és bajnoki

Kézilabdázóink legközelebb Orosházára látogatnak. A bajnoki meccset az eredeti kiírástól eltérően 4 nappal korábban, azaz október 24-én, pénteken 18 órától rendezik meg a Békés megyei városban. Kézilabdázóink két nappal korábban a Magyar Kupában is pályára lépnek. Lókodiék az NB II-es Salgótarján vendégeként játszanak majd október 22-én, szerdán 18 órakor.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - PLER Budapest 30-33 (15-19)
Mezőkövesd, 500 néző, vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
MKC: Liszkai, Volarevics, Sipos (kapusok), Molnár 1 (1), Vasics 7 (3), Szepesi 3, Csuzics 4, Terenyi 1, Lókodi 4, Radnics 3, Grünfelder 1, Pálos 1, Trivkovics 1, Nakhajenka, Dzono 4, Pavlovics. Vezetőedző: Skaliczki László
PLER: Kránitz, Váczi (kapusok), Bak 2, Kemény 1, Gyene 11 (6), Kocsi 1, Csontos, Tóth 2, Leimeter 1, Vadkerti G. 3, Stranigg F., Rédai, Auth 2, Bohács, Sinkovits, Mikita J. 10. Vezetőedző: Hutvágner István
Hetesek: 5/4, illetve 6/6
Kiállítás: 18, illetve18 perc
Kizárás: Trivkovics (ütés), ill. Vadkerti (ellenfél veszélyeztetése), Leimeter (három kétperces)

Kapcsolódó hírek