Ugrás a tartalomhoz

Egészségnap (videóval)

„Egy nap az egészségért” címmel egészségnapot szervezett diákjainak a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola. Október 18-án előadásokkal, szellemi és fizikai versenyekkel várták a tanulókat.

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola nyertes „Iskola a közös ügyünk” című pályázata révén valósította meg a hétvégén az egészségnapot.
Az osztályok évfolyamonként különböző szellemi vetélkedőn, sportversenyen és előadásokon vehettek részt. Az elméleti prezentációk között foglalkoztak a káros szenvedélyekkel, azok statisztikáival, a  lélekgyógyászattal, az ételekkel, valamint Mozdulj! felszólítással Dudás Anikó, személyi edző és Kovács Csaba, fekvenyomó világbajnok tartott előadást. Emellett a diákok az Egyszer volt egy élet címet viselő filmet is megtekinthették.

Kapcsolódó hírek