Ugrás a tartalomhoz

Vereség Orosházán

Mezőkövesd hírei

Orosháza FKSE-Linamar – Mezőkövesdi KC
27-20 (13-10)


Hétgólos vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Kézilabdázóink a nagy rivális Orosháza vendégeként maradtak alul.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 9. fordulójában két hat pontos gárda találkozott a Viharsarokban október 24-én. A találkozóra Magyar Kupa mérkőzéssel hangoltak Szepesiék, ugyanis együttesünk az NB II-es Salgótarján otthonában lépett parkettre október 22-én. Csapatunk rendkívül simán hozta a kötelezőt, miután Skaliczki László tanítványai már 30 perc után 18-9-re vezettek a nógrádi megyeszékhelyen. Trivkovicsék fordulás után is nagy fölényben játszottak és végül 37-16-es sikerrel jutottak a sorozat következő fordulójába.


Kiváló játék

A bajnoki találkozó elején együtt haladtak a felek, majd a 6. percben Grünfelder találatával 4-2-re megléptek kéziseink. Együttesünk a folytatásban is lendületben maradt, így Vasic gólja után már 7-4-re vezetettek a Skaliczki fiúk a 11. percben. A hazai időkérés után magukra találtak a vendéglátók, akik zsinórban négyszer vették be a kövesdi kaput, ennek eredményeként megfordították az eredményt. Lókodiék viszont a hullámvölgyet követően újra lendületbe jöttek és 8 perccel a játékrész vége előtt 10-8-ra elhúztak. Vladan Jordovics legénysége a hajrában „rálépett a gázpedálra” és egy 5-0-ás sorozatot vágtak ki, így a szünetben három találattal jobban álltak együttesünknél.


A hajrá előtt eldőlt a meccs

A második játékrész első perceiben a zöld-sárgák két góllal megtoldották a különbséget, majd az MKC Szepesi és Cuzic találataival lopta a távolságot. Ezt követően állandósult a 3-4 gólos diferrencia a csapatok között, így a 42. percben 18-15 állt az eredményjelzőn. Kézilabdázóink a következő tíz percben elvesztették a fonalat támadásban és ezt az orosháziak kíméletlenül kihasználták, akik ebben a periódusban egy 7-1-es sorozatot építettek fel, amivel gyakorlatilag el is döntötték a két pont sorsát (25-16). Csapatunk a hajrában faragott a hátrányából, de a hazai győzelem már nem forgott veszélyben.
Grünfelderék a vereség miatt a 7. helyre csúsztak a tabellán 6 ponttal az egyaránt 8 pontos Gyöngyös és Orosháza mögé. A pontvadászatot a MOL-Pick Szeged vezeti 18 egységgel.


Két hazai meccs

Az MKC legközelebb a Gyöngyöst látja vendégül Mezőkövesden. A szomszédvári presztízsrangadót november 5-én, szerdán 18 órakor rendezik meg a Városi Sportcsarnokban. Együttesünk három nappal később ismét hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést, amikor is a Tatabánya érkezik városunkba. Az összecsapás november 8-án, szombaton 18 órakor kezdődik.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Orosháza FKSE-Linamar – Mezőkövesdi KC 27-20 (13-10)
Orosháza, 600 néző. Vezette: Herczeg, Südi
OROSHÁZA: Ivanisevics –BENIS 5, Milovics 3, Mazics 2, Berta, BUDAY 4 (2), Németh L. 2. Csere: HERJECZKI (kapus) 1, CEMAS 4, Németh G. 2, Szeitl 1, Stranigg J. 3, Morva, Varsandán Á. Edző: Vladan Jordovics
MKC: Volarevic – Vasics 2, Grünfelder 1, Trivkovics 2, CUZIC 6, Lókodi 3, Pálos. Csere: Liszkai (kapus), Pavlovics, Terenyi, Dzono, RADNIC 3, Nahayenka, Szepesi 1, Molnár2 (1). Edző: Skaliczki László
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1

Kapcsolódó hírek