Ugrás a tartalomhoz

LÁTHATÓSÁGI KAMPÁNY (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A mezőkövesdi Rendőrkapitányság a – az előző évekhez hasonlóan, immár hagyománynak tekinthetően – 2014. november 10-14. között „Láthatósági kampányt”-t szervez, ahol központba kívánja állítani a láthatóság fontosságát.

A cél azon közlekedési balesetek megelőzése, amelyek során hiányos felszereltségű, kivilágítatlan, sok esetben még fényvisszaverő eszközökkel sem rendelkező kerékpárosok, illetve gyalogosok válhatnak áldozattá.

Az utóbbi években a kerékpáros balesetek visszaszorítása jelenti a legnagyobb feladatot, hiszen a személygépkocsi vezetőket követően a kerékpárosok okozzák a legtöbb balesetet, illetve válnak részesekké. Ezért 2014- ben is fokozottan és folyamatosan ellenőrizzük a kerékpárosok közlekedését. Ennek ellenére 2014. október közepéig az illetékességi területünkön a balesetek 16, 7 %-t okozták a kerékpárosok.

Az őszi, majd téli évszakváltozás jelentős negatív hatással bír a mindennapi közlekedésre, és a tapasztalatok szerint romló időjárási, és látási viszonyok miatt jelentősen emelkedik a kerékpáros balesetek száma. Nagyon fontos, hogy a rossz időjárási körülmények között is jól láthatóak legyenek a közúti közlekedés során. Egy kivilágított kerékpáros éjszaka (szürkületkor) már 130-150 méter távolságból is észlelhető és ez jelentősen csökkenti a baleseti kockázatot.

A láthatósági kampányban először a helyi médián keresztül tájékoztatjuk a lakosságot, melyet egy figyelemfelhívó akció követ. A fenti időszakban mindennap az esti órákban, Mezőkövesd belterületén a rendőrök ellenőrzik a kerékpárosokat, majd részükre fényvisszaverő eszközöket adnak át. A kampányt egy gyermekekből álló kerékpáros csapat felvonulása zárja, amelyen csak az előírás szerint felszerelt kerékpárok vehetnek részt.

A kampány célja a figyelemfelhívás, a világítási szabályok betartásáról és a fényvisszaverő eszközök fontosságáról.

Tudd, a balesetek megelőzhetők, de ezért Neked is kell – ennek érdekében – „valamit tenni.”

Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván
a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság

Kapcsolódó hírek