Ugrás a tartalomhoz

Átrobogtak Tiszavasvárin (videóval)

Fölényes győzelmet aratott a Mezőkövesd Zsóry sakkszakosztályának csapata a bajnokságban. Együttesünk a Tiszavasvári gárdáját múlta felül hazai környezetben.

Az NB II-es bajnokság Barcza csoportjának küzdelemsorozata a 4. forduló párharcaival folytatódott november közepén. Éberthék a sereghajtó Tiszavasvárit látták vendégül a Széchényi István Katolikus Szakképző Iskolában november 16-án. Sakkozóink két vereség és egy döntetlen után fogadták a hasonló mérleggel rendelkező nyírségi csapatot, így nyílt és szoros küzdelemre lehetett számítani az egymás elleni ütközetben.
Együttesünk a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is túlteljesítette az előzetes várakozásokat, mivel több táblán is erősebb ellenfelet sikerült megállítani. Az első két táblán Éberth Zoltán és Barabás Tibor megosztozott a pontokon. Rajtuk kívül Hunkó György, Hajdú Sándor és Csontos Dominik szerzett egyaránt nagyon fontos fél pontot. A győztesek közül Sallai János, Zelei Zoltán, valamint Hegedűs Rafael lényegében a papírformának megfelelően győzte le ellenfelét, ezzel szemben Kántor József, Simon Attila és Pap Kristóf bravúros sikert aratott, hiszen mindhárman magasabb értékszámmal rendelkező játékost kényszerítettek megadásra. Csapatunk tagjai közül mindössze Póta Lajos szenvedett vereséget, aki nagy csatában maradt alul a közel 200 ponttal erősebb Lakatos Krisztiánnal szemben. Összefoglalva tehát hat táblán született mezőkövesdi siker, emellett öt döntetetlen és mindössze egy vereség alkotta együttesünk mérlegét. A végeredmény: Mezőkövesd Zsóry – Tiszavasvári SE 8,5 – 3,5.


Nagy lépés előre

Csapatunk az értékes győzelemmel nagyot lépett előre a tabellán, hiszen Éberthék négy forduló után 22 ponttal a 7. helyen állnak. A bajnokságot a DVTK-EMSE óriási fölénnyel vezeti, miután a miskolci gárda 36 ponttal áll az élen a 29 pontos Hajdúszoboszló és a 28 egységet szerző Debreceni Sakkbarátok előtt.
Sakkozóink legközelebb éppen a bronzérmes helyen tanyázó hajdúsági gárdához látogatnak és egy bravúros eredménnyel tovább közeledhetnek a tabella élmezőnyéhez. Pótáék november 30-án, vasárnap ülnek asztalokhoz Debrecenben. Sakkozóink az év utolsó mérkőzését is idegenben fogják lejátszani, ugyanis a 6. fordulóban Sajóbábonyba látogatnak majd december 14-én.

Kapcsolódó hírek