Ugrás a tartalomhoz

Szent Erzsébet díj átadás (videóval)

Nagy Gyöngyvér, az Idősek Otthona ápolója kapta meg idén a Szent Erzsébet díjat. A szociális dolgozók ünnepnapját november 19-én tartották meg városunkban.

Magyarországon november 19-e Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe. A szolgáló szeretet védőszentje előtt tisztelegve a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat az elmúlt esztendőkhöz hűen idén is megtartotta a szociális területen dolgozók napját. A rendezvény elején Zsák Terézia intézményvezető mondott köszöntőt.
Az eseményen átadták a 2010-ben megalapított Szent Erzsébet díjat, amelyet minden évben a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat azon munkatársának ítélik oda, akit a kérdőíves és személyes felmérés alapján a gondozottak, ellátottak arra méltónak találtak. Ebben az évben Nagy Gyöngyvér, az Idősek Otthonának ápolója, munkatársa vehette át ezt az elismerést, aki 2003 óta mindig tiszta szívvel, lelkesen, szeretetből végzi a munkáját.
„Gyöngyi 1993. május 15-től a Mezőkövesdi Családsegítő Központja Idősek Klubjában kezdte meg munkáját, először mint gondozónő, majd a későbbiekben az Idősek Klubjának vezetője lett. Itt 1995. június 30-ig dolgozott. Ezek után anyai örömök elé nézett, majd 2002-től a Szociális és Gondozási Központ Idősek Otthonában látott el ápolónői feladatokat. Jelenleg is itt ebben az intézményben, ebben a munkakörben dolgozik.2003-ban mentálhigiénés szakképesítést szerzett, mert fontosnak tartotta és jelenleg is nagyon fontosnak tartja az idős emberek lelki támogatását is a fizikai ápolás és gondozás mellett. Munkájában, mindig igyekszik a teljes értéket nyújtani. Segítőkész személyiség, saját szerzeményű verseivel, jókedvével, énekével derűt, mosolyt csal az idős emberek szürke hétköznapjaiba. Empatikus a lakók, hozzátartozók iránt. Amikor most az Erzsébet díj átadása kapcsán megkérdeztük a lakókat, hozzátartozókat, kollégákat mindannyian elmondták, hogy szinte nincs is olyan kérés amit Gyöngyi ne teljesítene. ő az akire lehet számítani, minden helyzetben. Nem engedi ,hogy saját gondjait lássák az idős, beteg emberek. Sokat mosolyog, jókat tud nevetni, amire nagyon nagy szükség van ebben a szakmában. Öröm vele dolgozni” – hangzott el méltatásában, amelyet Mártonné Holló Emese megbízott idősellátás vezető olvasott fel az ünnepségen.
Az elismeréssel járó virágcsokrot, kerámiát és díszoklevelet dr. Fekete Zoltán polgármester, Medvegy János plébános és Zsák Terézia intézményvezető nyújtotta át a díjazottnak.
A program keretében az 1927-ben elindult és országszerte átvett egri normáról tartott tartalmas előadást Mária Klarissza nővér. Az Egri Norma Rendszer elsőként azért jött létre, hogy Heves megye székhelyén az 1900-as évek elején megszüntesse az utcán koldulást, segítsen a rászorulóknak. A lényege, hogy az állam, a társadalom és az egyház közösen felkarolja a szegényeket, személyre szabott gondoskodást nyújtsanak számukra. Az 1927 és 1950 között fénykorát élő kezdeményezést 1990-ben a ferences szegénygondozó nővérek újraélesztették. A nővérek családok és idős emberek gondozását, hitnevelést, lelki gondozást látnak el szolgálatuk során.
Az eseményen Benke Ádám, Nyikes Nikoletta és Indre Andrea énekes, zenés, verses kulturális műsorát is megtekinthették, meghallgathatták a jelenlévők.

Kapcsolódó hírek