Ugrás a tartalomhoz

Díjazták a gazdaság szereplőit

Mezőkövesd hírei

Ötödször adták át az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját Miskolcon november 19-én. A mezőkövesdi cégek közül a Modine Hungária Kft. szerepelt a legjobban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakembereinek közreműködésével a nettó árbevétel mellett a hozzáadott érték, valamint az átlagos állományi létszám, tehát a foglalkoztatottság szerint rangsorolták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cégeket.


Reptér és költségvetés

Az átadó ünnepségen előadást tartott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője. A mezőkövesdi repülőtér hasznosításának térségre gyakorolt gazdasági előnyei mellett a Kormány költségvetéssel kapcsolatos lépéseit mutatta be, amellyel helyre tudták hozni a gazdaságot.
A mezőkövesdi vállalkozások közül a Modine Hungária Kft. végzett legelőkelőbb helyen. Hozzáadott értékek alapján a 9., a nettó árbevételeket tekintve a 10., míg az átlagos állományi létszám területén a 17. helyen zártak a megyei cégek listáján. A gazdasági díjat a sajóbábonyi KISS CÉGCSOPORT kapta meg.
(fotó: boon.hu)

B. K.

Kapcsolódó hírek