Ugrás a tartalomhoz

A Hit gyertyája (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Már ég az első gyertya a város adventi koszorúján. Dr. Medvegy János plébános apát megáldotta a az adventi koszorút, majd pedig meggyújtotta az első, a hitet szimbolizáló gyertyát a Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonprofit Kft. által november 30-án megrendezett városi  ünnepségen.

(A teljes műsor a cikk végén található.)

A Szent László templom előtti téren megrendezett eseményen elsőként a Móra Ferenc úti Tagóvoda óvodásai mutatták be Oscar Wilde: Boldog herceg című  történetét, amelyet Lázár Endréné, Gyetvainé Fűtő Erika óvodapedagógusok és Pál Lászlóné dajka tanított be a gyerekeknek. A műsorban Mozer Attila a Művészeti Iskola művésztanára kísérte az óvodásokat.
Az ünnepségen  Mező Ferenc Tagiskola 3. évfolyamos tanulóinak műsorát tekinthette meg a közönség, akik a négy adventi gyertya üzenetét dolgozták fel előadásukban. A diákokat Lukácsné Pólik Mária és Kertész Jánosné készítette fel.
Az ünnepi műsor keretében dr. Medvegy János plébános apát megáldotta a Matyó Kertbarát Klub Egyesület által készített adventi koszorút. A közös imádság után dr. Medvegy János meggyújtotta a koszorú első, a hitet jelképező gyertyáját.
Az első adventi gyertyagyújtás keretében kapcsolták fel a  város ünnepi fényeit.  Az esemény végén forró teával, forralt borral várták a mezőkövesdieket.
 Az eseményen az „Egymillió csillag a szegényekért” akció keretében a Mezőkövesdi Karitászcsoport adománygyűjtést szervezett a rászorulók számára. Emellett a Karitász várja a tartós élelmiszer-felajánlásokat is, amellyel szintén a rászoruló, nehéz körülmények között élő családokon segítenek majd.
Emellett magánszemélyek kezdeményezésére gyűjtés indult a mályi születésű, 3 éves rákos beteg kislány, Szavas Zsófi javára. A felajánlásokból beérkező összeget Zsófi gyógyulásához szükséges egészségügyi termékek, táplálék kiegészítők megvásárlására fordítják.
A következő adventi gyertyagyújtás december 7-én lesz 16 órától a Szent László templom előtt.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek