Ugrás a tartalomhoz

Foltvarró ünnep (videóval)

Az adventi időszak, illetve Karácsony alkalmából régiós összejövetelt szervezett a Matyóföldi Foltvarró Klub november 22-én.

A tizennégy éves hagyományra visszatekintő eseményen a kövesdiek mellett,  Budapesttől Debrecenig, több településről is szép számban érkeztek foltvarrók a Közösségi Házba. Az összejövetelen kézműves technikával készített karácsonyi díszekkel találkozhattak az érdeklődők. A fára akasztható-, ablak-, és ajtódíszek mellett, gyertyatartókat, adventi koszorúkat, párnahuzatokat, ágyterítőket, illetve pokrócokat is meg lehetett tekinteni. Természetesen az esemény kiváló lehetőséget kínált az ötletek és tapasztalatok cseréjére is.

GYERMEKPROGRAMOK A felnőttek mellett a gyermekek is tartalmasan tölthették az idejüket. „A gyerekek egyebek mellett mézeskalácsot sütöttek, valamint süthető gyurmából gombokat, kitűzőket és karácsonyi díszeket készítettek. Szeretnék köszönetet mondani a Mezőkövesdi Köz-Kincstár Nonprofit Kft. munkatársainak, Bíró Fanninak és Zelei Csillának a gyerekfoglalkozás lebonyolításában nyújtott segítségükért” – emelte ki Bertáné Csirmaz Éva, a klub vezetője.
Az esemény egyik fénypontja a tombolasorsolás volt, melynek köszönhetően a résztvevő kézművesek által felajánlott alkotások találtak gazdára.

B.K.


Kapcsolódó hírek