Ugrás a tartalomhoz

A remény lángja (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Meggyújtották a második gyertyát városunk adventi koszorúján december 7-én. A Szent László Plébánia előtt megtartott rendezvényen a Bárdos Lajos Tagiskola 2. osztályos diákjainak és tanárainak, a Szent Imre Tagiskola 1–3. osztályosainak, valamint a Szent Család Énekkar és a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola fiataljainak műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

A Mezőkövesd Önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. által szervezett városi gyertyagyújtáson látható volt egy adventi dekoráció, amelyet a Művészeti Tagiskola képzőművész tagozatának növendékei készítettek. Az alkotás Jézus születését, valamint a karácsony, a meghitt ünnep részleteit ábrázolja.
Ez alkalommal is felajánlást tehettek a rászorulók számára a Mezőkövesdi Karitász „Ezer csillag a szegényekért” elnevezésű akciója révén. Emellett adományaikkal a beteg három éves Szarvas Zsófi meggyógyulásához is hozzájárulhattak a segítő szándékú emberek.
Az esemény lezárásaként Szepesi Glória Virág meggyújtotta a Reményt jelképező második gyertyát a Matyó Kertbarátok Egyesülete által elkészített adventi koszorún, majd pedig forró teával és forralt borral várták a térre kilátogatókat.
A következő, harmadik gyertyát november 14-én gyújtják majd meg 16 órától a Jézus Szíve templom mellett.

Kapcsolódó hírek