Ugrás a tartalomhoz

Különleges csapatépítés

Mezőkövesd hírei

Az elmúlt évekhez hasonlóan disznóvágáson vettek részt a Mezőkövesdi KC felnőtt csapatának játékosai és vezetői január 9-én.

A csapat tagjai a hagyományokhoz hűen reggel 7 órakor fogtak hozzá a munkához. A játékosok ezúttal is kivették részüket a feladatokból, ugyanis a disznó lefogása és perzselése után a hús feldolgozásában is közreműködtek. Trivkovicsék a jó és hatékony csapatmunka „gyümölcseként” ízletes disznótoros ételeket fogyasztottak, ezen felül egyebek mellett izgalmas kártyacsatákat rendeztek az egész napos jó hangulatú eseményen.


A felkészülésről

A játékosok január 7-én kezdték meg a felkészülést az előttük álló feladatokra, míg az első hétvégét pihenéssel töltik. Ezt követően Skaliczki László tanítványai hétfőtől folytatják a „tavaszi ráhangolódást”. Kézilabdázóink elsőként az Orosháza FKSE-Linamar együttesét látják majd vendégül tétmérkőzésen a Magyar Kupában. A kupameccset január 21-én, szerdán 18 órától rendezik meg a Városi Sportcsarnokban. Csapatunk ezután részt vesz a miskolci Avas Kupán január 24-én és 25-én, majd megmérkőzik az NB I/B-s Nyíregyházával január 28-án.

B. K.

Kapcsolódó hírek