Ugrás a tartalomhoz

Bemasíroztak a döntőbe (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bejutott a diákolimpia országos döntőjébe a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola VI. korcsoportos fiú kézilabda csapata.

Mezőkövesden rendezték meg a hatodik korcsoportos fiúk diákolimpiájának egyik országos elődöntőjét január 7-én. A megméretésen a Szent László Gimnázium mellett a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, valamint a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola csapata vett részt.

Az első elődöntőben a mezőtúri és a nyíregyházi fiatalok küzdöttek a fináléba jutásért. A kiélezett és izgalmas találkozó második félidejében a mezőtúriak ragadták magukhoz az irányítást és összességében megérdemeltem nyertek. A második elődöntőben remekül rajtoltak a kövesdi gimisek, a jó erőkből álló csongrádiak ellen. A Tisza-parti egylet a gyenge kezdés után ugyan felzárkózott, azonban Sallaiék a félidő hajrájában ismét nagy fölényben kézilabdáztak és magabiztos, 13-7-es vezetéssel vonulhattak pihenőre. Fordulás után a szegedi erőfeszítések ellenére megtartotta előnyét Panyi Lóránd gárdája és a 22-19-es győzelemmel bejutott a négyes torna döntőjébe.


Hazai fölény

A kövesdi kézisek imponáló fölényben játszottak a fináléban is, a mezőtúri diákok csak rövid ideig tudtak lépést tartani a lendületesen, ötletesen és pontosan játszó  Kissékkel. Csapatunk fokozatosan növelte előnyét és a találkozó végére 10 gólos különbség alakult ki, így Tordaiék 33-23-as sikerükkel bejutottak az országos döntőbe. A háromnapos megméretést Győrben fogják megrendezni január 23-a és 25-e között.

B. K.

Kapcsolódó hírek