Ugrás a tartalomhoz

Egy hét a világ matyóinak (videóval)

Az egy helyszínen, egyszerre csárdást táncolók Guiness rekordjának felállítását tervezik az I. Matyó Világtalálkozón. A június 15-21. között tartandó nagyszabású, egy hetes rendezvényre számos különleges programmal készülnek.

Mezőkövesd Város Önkormányzata már évek óta tervezte, hogy létrehoz egy olyan nyári programsorozatot, amely a mezőkövesdieknek, a matyó kultúrához, a városhoz kötődő, mezőkövesdi gyökerekkel rendelkező embereknek szól. Ezen elképzelés jegyében kezdték el szervezni idén az I. Matyó Világtalálkozót, amelynek nyitónapja június 15-e lesz. Az egy hét során számos programmal várják az érdeklődőket.
„Szeretnénk egy több helyszínes múzeumi kiállítást, ahol lehetőség nyílik olyan tárgyak, emlékek bemutatására, amelyek eddig nem voltak fellelhetőek Mezőkövesden. Felvettük a kapcsolatot a Néprajzi Múzeummal, az egri Dobó István Múzeummal, a debreceni Déry Múzeummal és a miskolci Herman Ottó Múzeummal, akik partnerek ennek a tárlatnak az összeállításában, és a város rendelkezésére bocsátják a náluk fellelhető Mezőkövesdhez kötődő néprajzi, régészeti és egyéb tárgyakat, dokumentumokat. Emellett olyan kiállítást is tervezünk, ahol a világ számos pontján élő, de Mezőkövesdről elszármazott művészek mutathatják be alkotásaikat” – mondta el dr. Fekete Zoltán polgármester.
A hét során a programok között olyan Mezőkövesdről elszármazott prózai előadókkal, színészekkel, zenészekkel is találkozhatunk, akik matyó gyökerekkel rendelkeznek, kötődnek valamilyen szinten a városhoz.
 „Mezőkövesden sokan tudják, hogy a századfordulón őseink közül több mint 30 család kivándorolt a most Románia területén található Dólya településre. A világtalálkozó alkalmából szervezzük, hogy ezek a családok – ugyanúgy, ahogy mentek – szekerekkel hazatérnek Mezőkövesdre. Az ők fogadásuk történne a szóban forgó hét péntekén, vagy szombatján. Ez egy jelképes visszatérés lenne. Június 20-án, szombaton egy egész napos programsorozattal várjuk az érdeklődőket. Ennek része lesz az a bemutató, amely során korhű ruházatban a husziták elleni hadba vonuló mezőkövesdiek vonulnak fel, és lenne egy nagyszabású lovagi tornát is szervezünk jelképezve Mátyás király huszták feletti győzelmét. Ezen az estén rendezzük meg a nagy matyó gálát a három matyó település részvételével. A gála keretében szeretnénk felállítani egy Guinness rekordot, amely során arra törekszünk, hogy Mezőkövesden csárdásozzanak a legtöbben egy időben, egy helyszínen” – emelte ki a polgármester.
Június 21-én vasárnap délelőtt Mezőkövesdről elszármazott papok által celebrált szentmisén vehetünk majd részt. A héten lesznek még például könyvbemutatók, tudományos ülések, illetve több alkalommal komoly-, könnyűzenei, népzenei koncertek.
Az I. Matyó Világtalálkozóról, a programokról további információt városunk honlapján, a www.mezokovesd.hu oldalon, illetve a Mezőkövesd Újságban, valamint a facebook-on létrehozott I. Matyó Világtalálkozó elnevezésű esemény oldalán kaphatnak az érdeklődők.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek