Ugrás a tartalomhoz

Tűzoltó sportnap

Mezőkövesd hírei

Megyei tűzoltó sportnapot rendeztek Mezőkövesden. A nagyszabású sportversenynek a tűzoltópályán kialakított sportközpont adott otthont június 8-án. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség szervezésében megrendezett eseményen Miskolc kivételével a megyében működő összes hivatásos tűzoltóság képviseltette magát, így a házigazda Mezőkövesd mellett Kazincbarcika, Ózd, Encs, Szerencs, Szendrő, Sátoraljaújhely és Tiszaújváros 10 főből álló csapatai mérték össze tudásukat a nagyszabású sporteseményen. A sportnap ünnepélyes megnyitóján Kovács Sándor tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Kovács Sándor után Koroknai Péter, a Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka mondott köszöntőt, aki ezt követően ismertette a verseny menetrendjét és ezután megkezdődtek a versenyszámok. A 10 fős csapatok elsőként a horoglétra-mászást, majd azt követően a 100 m-es akadályfutást teljesítették. A 4x100 méteres akadályfutás teljesítése után közbe szólt az időjárás, ugyanis a gépjárműfecskendőről történő sugárszerelés felhőszakadás miatt elmaradt, így a szervezők három versenyszám összesítését követően hirdették ki a sportnap végeredményét.


A 100 m-es akadálypálya és a horoglétra-mászás összesített egyéni versenyét a sátoraljaújhelyi Csabai Tamás tűzoltó törzsőrmester nyerte meg a szintén újhelyi Csoma Miklós tűzoltó őrmester előtt. A dobogó 3. fokára a szerencsi Kovács Norbert tűzoltó főtörzsőrmester állhatott fel. A horoglétra-mászás csapatversenyét Szerencs nyerte meg, Sátoraljaújhely és Mezőkövesd előtt. A 100 m-es akadályfutás csapatversenyében Sátoraljaújhely győzött, mögöttük Mezőkövesd és Ózd végzett dobogós helyen. A 4x100 m-es akadályfutást a szerencsi tűzoltók teljesítették a legjobb idővel. A második pozícióban Sátoraljaújhely, míg a 3. helyen az encsi lánglovagok értek a célba.
Az összesített csapatversenyben Sátoraljaújhely diadalmaskodott Szerencs és Mezőkövesd előtt, így az újhelyi gárda lett Borsod megye legjobb csapata. A dobogós együttesek mögött sorrendben Ózd, Encs, Szendrő, Tiszaújváros és Kazincbarcika végzett.




A verseny végeredménye:

Egyéni: 100 m-es, horoglétra:
I. Csabai Tamás tü.törm. Sátoraljaújhely 18.86
II. Csoma Miklós tü.őrm. Sátoraljaújhely 20.67
III. Kovács Norbert tü.ftörm. Szerencs 20.88

100 m-es akadályfutás:
I. Sátoraljaújhely 19.96
II. Mezőkövesd 20.93
III. Ózd 21.44

4 x 100 m-es akadályfutás:
I. Szerencs 1.1019
II. Sátoraljaújhely 1.1325
III. Encs 1.1481

Horoglétra csapat:
I. Szerencs 22.8
II. Sátoraljaújhely 23.94
III. Mezőkövesd 24.91

Csapat összetett eredmény:
I. Sátoraljaújhely
II. Szerencs
III. Mezőkövesd
IV. Ózd
V. Encs
VI. Szendrő
VII. Tiszaújváros
VIII. Kazincbarcika

Kapcsolódó hírek