Ugrás a tartalomhoz

Mezőkövesdiek a sportolimpia első hősei – Történelemírás Hargitafürdőn

Mezőkövesd hírei

A mezőkövesdi Szent László Gimnázium sportolói bizonyultak a legjobbaknak Hargitafürdőn a Kárpát-medencei Magyar Iskolák Sportolimpiája nyitórendezvényének számító alpesisí-versenyén.

Remek hóviszonyok, jó sízőidő, egy nagyívű terv indulásához dukáló lelkesedés: ezek szolgálták a diákolimpiája bemutatkozó rendezvényének szánt alpesisí-viadalt. Miközben a Magyarországról, Délvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkezett versenyzők melegítettek, a Miklós-pálya ingyenes használatának engedélyezésével a viadal egyik legfontosabb támogatójává előlépő Csíkcsicsói Közbirtokosság elnöke, Kósa Imre a jó gazda büszkeségével ismerteti a fejlesztéseket. Mert bizony Hargitafürdő immár több mint hét kilométeres pálya- és átjárószakaszt, egységes kártyarendszert kínál az odalátogatóknak, ami a közeljövőben 10 kilométerre bővül.
A diáksportolók azonban egyelőre csak a remekül előkészített Miklós-pályát vették használatba, itt rajtolt el a diákolimpia történelminek tekinthető első versenye. Amelyen nemcsak azért tekinthető nyertesnek valamennyi induló, mert emlékmedállal a nyakában térhetett haza, hanem mivel egy soha nem volt méretű esemény kezdetének cselekvő részesei lehettek. A Charpatia Egyesület által rendezett viadal ugyanis előhírnöke volt annak a kezdeményezésnek, amely a következő tanévtől a Kárpát-medence közel 8000 iskolájának 5-12. osztályos diákjait igyekszik megmozgatni a legnépszerűbb olimpiai és nem olimpiai sportágakban.
A meghívásos hargitafürdői versenyen egyelőre hullámzó sítudású gyerekeket láthattunk, akik közül elsősorban a mezőkövesdi Szent László Gimnázium diákja, Thomán Marcell, illetve a csíkcsói Szász Dávid tűnt ki, de beírta nevét a sportolimpia kezdődő történetébe a délvidéki Ada Cseh Károly Általános Iskolájának tanulója, Balla Vivien és a beregszászi Muska Miklós is. Szánkóban is egy mezőkövesdi, Besenyei István bizonyult a leggyorsabbnak, de összességében is a Szent László Gimnázium küldöttsége bizonyult a legaktívabbak és sokoldalúbbnak.
A hargitafürdői alpesisí-versenyt áprilisban a jégkorongozók miskolci tornája, majd májusban a mezőkövesdi asztaliteniszdöntő követi. A tervek szerint a 2015/2016-os tanévben helyi szinten kezdődő, majd regionális dimenzióban folytatódó versenyek döntőit a magyar nyelvterület különböző városaiban rendezik 2016. január-június periódusban.

Charpatia Egyesület

Kapcsolódó hírek