Ugrás a tartalomhoz

Az álom kapujában

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös
31-24 (18-13)


Nagy lépést tett a Magyar Kupa négyesdöntőbe jutáshoz városunk NB I-es felnőtt csapata a Gyöngyös ellen. Skaliczki László tanítványai hét gólos előnnyel várhatják a keddi visszavágót.

Sporttörténelmi siker kapujához érkezett az MKC, hiszen együttesünk korábban még egyszer sem szerepelt a kupasorozat legjobb négy csapata között. A Salgótarján, az Orosháza és a Balatonfüred kiejtése után a szomszédvár Gyöngyös elleni párharc jelenti az utolsó lépcsőfokot az álom beteljesüléséhez. Lókodiék felemás előjelekkel várhatták a találkozót. Csapatunk a Gyöngyöst oda-vissza legyőzte a bajnokság alapszakaszában, viszont az alsóházi rájátszást két vereséggel nyitotta a PLER és a Balmazújváros ellen. A Mátra-aljai gárda a hajdúságiakat és a Komlót is legyőzte, így sokkal nyugodtabban tekinthettek a kupameccs elé.


Fokozatosan nőtt az előny

A párharc első felvonását a vendégek kezdték jobban, hiszen 3 perc elteltével 3-1-re vezettek. Csuzicsék azonban gyorsan magukra találtak és 5-4-es gyöngyösi vezetés után alig két perc alatt zsinórban négyszer vették be Varsandánék hálóját, így a 10. percben már 8-5-ös kövesdi vezetés állt az eredményjelzőn. Kézilabdázóink ezután is nagy akarással, lendületesen és pontosan játszottak, ennek köszönhetően a különbség állandósult a csapatok között. Együttesünkben elsősorban Trivkovics és Ilics játszott gólerősen, de a többiek is kivették részüket a gólesőből. Az utolsó 8 perc 15-12-es hazai előnynél kezdődött, ekkor Grünfelderék még egy lapáttal rá tudtak tenni, így a szünetre magabiztos, öt gólos előnnyel vonulhattak.


Remekül hajráztak

Fordulás után mindkét gárda védekezése feljavult. Hazai oldalon Holló, míg a Heves megyeiek kapujában Hudák nyújtott jó teljesítményt, így lényegesen kevesebb gólt láthattak a mérkőzéshez kiváló atmoszférát teremtő szurkolók. A gólok hosszú ideig felváltva potyogtak, majd a látogatók a játékrész derekán Szalafai szélről szerzett találatával 23-21-re felzárkóztak. Az egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtó gyöngyösiek lendületét Holló törte meg, aki bravúrt-bravúrra halmozott a gólvonal előtt. Gulyás István gárdája 6 percig nem tudta mattolni a kövesdi védelmet, eközben Szepesiék háromszor is beköszöntek Hudáknak. Ennek eredményeként 10 perccel a találkozó vége előtt ismét öt góllal, 26-21-re vezettek kézilabdázóink. Az idő előrehaladtával egyre feszültebbé vált a hangulat, ami sok kiállítást eredményezett, köztük két páros „pihenőt” is kiosztottak a játékvezetők. A meccs vége előtt öt perccel dr. Czina József nagyon nehéz helyzetbe hozta csapatát, ugyanis fegyelmezetlenség miatt négy perces büntetést kapott, ráadásul ezzel a vendég játékos számára véget ért a mérkőzés. Az MKC élt a létszámfölényes helyzettel és az utolsó percekben még tovább növelte előnyét. Kövesdi részről Trivkovics, Lókodi és Szepesi szerzett gólt, míg a vendégek közül csak Marczinkó talált a kapuba, így az MKC kedvező helyzetből, hét gólos fórral várhatja a március 17-ei gyöngyösi visszavágót.


Veszprém, Szeged és a Vác

A másik ágon az NB I/B-s Váci KSE már biztosította helyét a négyesdöntőben miután 27-27-es döntetlent ért el a Cegléd ellen, így a kiírás értelmében az alacsonyabb osztályban szereplő Duna-partiak léptek tovább. A másodosztályú gárda mellett az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged alanyi jogon szerepel a kvartettben.
A B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC Magyar Kupa visszavágót március 17-én, kedden 18 órától rendezik meg Gyöngyösön. Előtte egy bajnoki találkozót is le fognak játszani Csuzicsék Mezőkövesden, méghozzá a Cegléd ellen. Az összecsapás március 14-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – B.Braun Gyöngyös 31-24 (18-13)
Mezőkövesd, 500 néző, játékvezetők: Bán, Szloska
MKC: Volarevics, Holló, Liszkai (kapusok) Vasics 3, Szepesi 2, Csuzics 2, Terenyi 2, Lókodi 4 (1), Radnics 1, Grünfelder 1, Ilics 6 (2), Pálos 2, Molnár, Trivkovics 5, Nakhajenka, Csirics 3. Vezetőedző: Skaliczki László
Gyöngyös: Tamási, Hudák (kapusok), Sándor Á. 1, Frey 1 (1), Iváncsik Á. 3 (3), dr. Czina, Bakos Gy. 1, Varsandán M. 5, Hajdu G., Nagy B. 1, Debreczeni, Marczinkó 5, Szalafai 2, Koller 5, Simon B. Vezetőedző: Gulyás István
Hetesek: 4/3, ill. 4/4
Kiállítás: 10, ill. 14 perc

B. K.

Kapcsolódó hírek