Ugrás a tartalomhoz

Kútfúrás és uszoda felújítás (videóval)

Mezőkövesd hírei

Megkezdődött az uszoda épületének rekonstrukciója a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben. A kivitelező cég szakemberei a tetőszerkezet és a belső tér bontását párhuzamosan végzik.

Az elmúlt időszakhoz hasonlóan több munkaterületen dolgoznak egyidejűleg. A fürdő március 16-ától egy hétig zárva tartott, így a szakemberek az eddigiektől is hatékonyabban tudták végezni a feladatokat. Jó ütemben halad a körmedencét szegélyező útszakasz felújítása, az új díszburkolat már félkész állapotban is szép látványt nyújt. Emellett az optikai kábelek lefektetéséhez szükséges munkaárkokat is kialakították. A C épület felújítása és átalakítása ugyancsak jó ütemben halad. A kiszolgáló egységek falazása lényegében befejeződött, így következő lépésben a falak burkolását fogják elvégezni. Az élményfürdő-részlegben a földmunkák és az alapozás mellett rövidesen a falak építése is elkezdődhet.
A kivitelező cég legkésőbb március 30- ig elszállítja a kivágott fák csonkjait és az eltávolított faágakat. A látogatók számára ki fognak jelölni egy pihenőhelyet az átalakított ikermedence mellett, ahol az építkezéstől függetlenül biztonságosan tartózkodhatnak.

BONTJÁK AZ USZODÁT A beruházás egyik leglátványosabb elemét az uszoda épületének rekonstrukciója képezi. „Az uszodát a megbeszéltek szerint március 15-én átadtuk és a szakemberek már el is kezdték a tető bontását. Az épület belterületén a burkolat bontása mellett a medencetest felújításának előkészítése zajlik jelenleg” – emelte ki Vámos Zoltán, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fürdővezetője.
A fürdőzők a felújítás miatt értelemszerűen az uszoda épületében lévő szaunaegységet sem tudják igénybe venni. Ezzel együtt nem kell lemondaniuk a szolgáltatásról, hiszen a wellnessrészlegben több szauna is a rendelkezésükre áll.

ÚJ KUTAT FÚRNAK A projekt keretében egy új kút is épül, amely nagy mértékben segíti majd a fürdő folyamatos gyógyvízellátását. A kivitelező cég szakemberei március végén vonulnak fel a területre és a kút helyének kijelölése után megkezdik a fúrást. „A műveletet két hónaposra tervezik. Ez azt jelenti, hogy naponta hozzávetőleg 11 métert fognak haladni, hiszen az új kút talapzata mintegy 600-650 méter mélyen lesz majd a felszín alatt”  – hangsúlyozta Vámos Zoltán.
A fürdő március 22-én, vasárnap 7.30-kor nyitja meg kapuit ismét a látogatók előtt. A létesítmény és a kivitelező cég szakemberei ezután is fokozott figyelmet kérnek minden vendégtől. A fürdőzők továbbra is kizárólag a szalaggal kijelölt útvonalon közlekedhetnek a létesítmény területén.
A beruházás „A Zsóry-fürdő komplex fejlesztése, gyógyászati és új élményelemekkel való bővítése” című ÉMOP 2.1.1-es pályázat keretében valósul meg a létesítményben.

B. K.

Kapcsolódó hírek