Ugrás a tartalomhoz

Már az első emeleten dolgoznak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Jelenleg az első emelet bontási munkálatai zajlanak a Rendelőintézetben. A tervek szerint öt héten belül elkészül a szint felújítása.

A Városi Rendelőintézet felújítása Mezőkövesden című európai uniós pályázat keretében teljesen megújul az egészségügyi intézmény. A kivitelezést végző cég március végén átadta a rendelőintézet felújított második emeletét, így április 6-tól már itt fogadják a betegeket a korábban is a második emeleten helyet kapó szakrendelések.  Április első hetében pedig az első emeleti ellátások költöztek le az udvari lapos tetős épületbe, amelyet követően a kivitelező elkezdhette az intézet középső szintjének felújítását.
Az épület első emeletén jelenleg a bontási munkákat végzik a szakemberek. Emellett a gépészeti és villamossági alapvezetékek építése is elkezdődött. Emellett a tetőtéren a tartószerkezetének megépítése is halad, bár a szeles idő nehezítette a több tonnás elemek felhelyezését. A következő hetekben a tetőszerkezet teljes elkészítésével, valamint annak bádogos munkájával folytatódik a tetőtér építése.
Előreláthatólag öt héten belül elkészülnek a Rendelőintézet első szintjének felújításával is. A tetőszerkezet, tetőtér pedig, ha az időjárás is engedi, hat hét múlva nyerheti el végső formáját.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek