Ugrás a tartalomhoz

Megnyert meccsből döntetlen (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK – Mezőkövesdi KC 26-26 (12-12)

Egy pontot szerzett városunk élvonalban szereplő felnőtt együttese a bajnokság hétvégi játéknapján. Kézilabdázóink az utolsó pillanatokban kapott gól miatt játszottak döntetlent Balmazújvárosban.
(Fotó: balmazkezi.hu)

Az NB I-es kézilabda bajnokság alsóházi rájátszásának 7. fordulójában a hajdúsági alakulat otthonába látogattak Szepesiék április 10-én. Az MKC nyugodtan készülhetett az összecsapásra, hiszen a PLER elleni sikerrel bebiztosította helyét a legjobbak között, ugyanakkor Füzesi Ferenc együttese még nem lehetett nyugodt, hiszen a forduló előtt mindössze egy ponttal álltak jobban a már kieső helyen állomásozó Komlótól. A két csapat eddig lejátszott találkozói közül Grünfelderék kétszer győztek, míg legutóbb Mezőkövesden egy gólos újvárosi siker született.


Fej-fej mellett

Az összecsapás első találatát Péter révén a hazaiak szerezték, melyre nem sokkal később Pálos válaszolt. Az első játékrészben gyakorlatilag végig együtt haladtak a felek, egyik gárda sem tudott ellépni a másiktól. A félidő nagy küzdelmet, de kevés gólt hozott, ezért az első felvonásban főként a csapatok védekezését lehetett dicsérni. A visszafogott támadójátékot jól jelzi, hogy 2 perccel a szünet előtt 10-9-es kövesdi vezetést nyugtázhatott a publikum. A finisben megszórták magukat a felek, így Dzonoék és Liszkaiék egyaránt egy tucatnyi góllal vonulhattak pihenőre.


Drámai hajrá

A szünet az MKC számára jött jobban, ugyanis Pálosék fordulás után állva hagyták a vendéglátókat és alig 5 perc alatt 16-13-ra elhúztak. Együttesünk ezután is pontosabban játszott, Lókodiék jól védekeztek, emellett eredményesen fejezték be a támadásokat, így 20 perccel a találkozó vége előtt 18-14 állt az eredményjelzőn. A hajdúságiak lejtmenetét Kovacech és Bali találatai zárták le, ezt követően hosszú ideig állandósult a 2-3 gólos kövesdi előny. A záró 10 perc kezdetén viszont eldőlni látszott az összecsapás. Kézilabdázóink 21-19 után egy 4-0-ás szériát vágtak ki, akik Vasics leindításból szerzett találatával már 25-19-re vezettek.  A hazaiak azonban felálltak a padlóról a meccs végén és az utolsó percet csak egy gólos hátrányban kezdhették meg. A rendkívül izgalmas hajrát Hajdu 3 másodperccel a lefújás előtt lőtt gólja zárta, így a vendéglátók egy számukra nagyon fontos pontot otthon tartottak.
Kézilabdázóink három fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is a 8. helyen állnak a tabellán 24 ponttal. Az alsóházat a Gyöngyös vezeti 25 egységgel, míg a 9. pozíciót a 21 pontos Cegléd birtokolja. A kiesés ellen menekülő csapatok közül a Balmazújváros 16, a Komló 15, míg a sereghajtó PLER Budapest 13 egységgel áll.


Utazás Ceglédre

Skaliczki László együttese a Magyar Kupa négyes döntő előtt már csak egy bajnoki összecsapást fog lejátszani, amikor is Ilicsék a közvetlen rivális Ceglédhez látogatnak. A mérkőzés április 17-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Pest megyei városban.
A Magyar Kupa négyes döntőjét április 25-én és 26-án rendezik meg Pécsen, ahol az MKC elsőként az MKB-MVM Veszprém csapatával találkozik majd a fináléba jutásért.


A mérkőzés jegyzőkönyve:
Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK - Mezőkövesdi KC 26-26 (12-12)
Balmazújváros, 500 néző, vezette: Herczeg, Südi
BKK: Knezevics, Pajkó (kapusok), Mekaru 2 (2), Temesvári 1, Dzono 2, Korsós 1, Oláh T., Balázs, Dioris 2, Kovácech 2, Bali 7, Hajdu T. 2, Csuruvia 3 (2), Horváth, Dolics, István P. 4. Vezetőedző: Füzesi Ferenc
MKC: Volarevics, Liszkai, Holló (kapusok), Vasics 3, Szepesi, Ilics 1 (1), Terenyi 5, Lókodi 3, Grünfelder 4, Radnics 3, Pálos 3, Kovács P., Molnár, Trivkovics 2, Nakhajenka, Csirics 2. Vezetőedző: Skaliczki László
Hetesek: 5/4, ill. 1/1
Kiállítás: 4, ill. 10 perc

B. K.

Kapcsolódó hírek