Ugrás a tartalomhoz

Termelő piac Mezőkövesden (videóval)

Termelői piacnapot szerveznek keddenként a kis-, valamint az őstermelők számára a városi Piaccsarnokban. A termelőknek egészen június 9-éig csak a helypénz 10%-át kell kifizetniük az árusításért.

A kezdeményezés városunk önkormányzata, valamint a létesítményt üzemeltető Városgazdálkodási Zrt. döntésének köszönhetően indult el április végén. Az egyik fontos cél, a csarnok kihasználtságának növelése, így a termelőknek a hagyományos csütörtöki és szombati napokon túl is lehetőségük nyílik az értékesítésre.
„Keddenként kizárólag kis-, és őstermelői igazolvánnyal rendelkezők árusíthatnak a piacon. Miután őstermelői piacot hirdettünk, ezért a termelők igazolványait ellenőrizzük, de ezzel kapcsolatban semmiféle problémánk nem volt eddig” – mondta  Szobonya Sándor, a Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója.


Biztató kezdés

Szobonya Sándor elmondta, hogy április 21-étől számítva összesen három alkalommal szervezték meg a piacnapot és a tapasztalatok bizakodásra adnak okot, ugyanis a háromból kétszer 9 árus, míg egy alkalommal 4 árus kínálta a portékáit. Elmondta továbbá, a vásárlók is élénken érdeklődnek a termelői piac iránt, amit alátámaszt, hogy alkalmanként mintegy 80-100 fő látogatott ki a csarnokba.
„Az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy az árusok egy kicsit óvatosak, ami alatt azt értem, hogy kevés portékát hoznak magukkal. Ebből az következik, hogy a termékek gyorsan elfogynak, így azok a lakosok, akik 10 óra környékén jönnek már nem találják itt a termelőket. Ezúton is szeretném arra biztatni az árusokat, jöjjenek bátran és hozzanak több terméket, mert a visszajelzések azt bizonyítják, hogy nagyobb forgalmat is le tudnak bonyolítani” – hangsúlyozta Szobonya Sándor.


Meghosszabbított kedvezmény


A Termelői piac fellendítése érdekében az első négy alkalommal a rendeletben előírt helypénznek mindössze a 10%-át kell, illetve kellett kifizetniük az árusoknak.
Azért, hogy még jobban ösztönözzék az árusokat, május 12-ét követően további négy héttel meghosszabbítják a kedvezményt. Ez azt jelenti, hogy az árusok egészen június 9-éig mindössze a helypénz 10%-áért kínálhatják a termékeiket, majd ezt követően június közepétől emelik fel a rendeletben meghatározott 50%-ra.

Az árusításhoz szükséges törvényi előírásokat korábban egyebek mellett a Mezőkövesdi Újságban is megjelentették. Ezeket az információkat megtalálják a VG Zrt. honlapján, a mezokovesdi-vgzrt.hu oldalon. Az érdeklődők személyesen is informálódhatnak, egyrészt piacnapokon a Piacfelügyelőknél, valamint a cég székhelyén, a Dózsa György út 2. szám alatt. Emellett érdeklődhetnek telefonon, a 49-es körzet 505-149-es számon is.

B. K.

Kapcsolódó hírek