Ugrás a tartalomhoz

Futással a békéért és barátságért (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Tizennyolcadik alkalommal vesz részt hazánk a Peace Run, azaz a Békefutás elnevezésű nemzetközi váltófutásban. Az európai országokat összekötő váltó magyarországi helyszínei között Mezőkövesd is szerepel.

A Békefutás a világ legnagyobb váltófutása, amit Sri Chinmoy (Srí Csinmoj) bengáli-amerikai meditációs mester alapított 1987-ben. A kezdeményezés célja, hogy a sporton keresztül erősítse az egyének, a közösségek, valamint a nemzetek közötti békét és barátságot. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményt többek között II. János Pál Pápa, Nelson Mandela, Muhammad Ali és Teréz anya is támogatta.
A Peace Run az olimpiai váltófutás mintáját követi. A békét jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több tízezer ember kapcsolódik be a 6 kontinenst és több mint 150 országot érintő rendezvényekbe. A nemzetközi váltóhoz bárki csatlakozhat egy pár lépésre, néhány utcahosszra vagy akár több kilométerre is. A Békefutás résztevőit minden településen ünnepséggel köszöntik, ahol a helyi közösségek a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet eszközeivel fejezhetik ki a béke, a barátság és a harmónia iránti törekvésüket, elkötelezettségüket.


Ünnepség a Kavicsosnál

Hazánk immár 18. alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek keretében a futók idén Gödöllőtől a Borsod megyei Szögligetig, közel 250 km-t futnak június 1-je és 5-e között. A kezdeményezés résztvevői Mezőkövesdre Egerből indulva Bogács érintésével érkeztek meg június 3-án. A váltóhoz városunk határától általános iskolások csatlakoztak, akik a futóktól átvették a zászlókat és a fáklyát, így kísérték végig a sportolókat egészen a Kavicsos-tó és Szabadidőparkig, ahol félórás ünnepséget szerveztek a Békefutás tiszteletére. A program egy jó hangulatú zumba bemutatóval kezdődött. A zenés táncos testmozgásba sok fiatal kapcsolódott be. Ezt követően Oláh Endre, a Békefutás szervezője ismertette a kezdeményezés célját, majd a gyerekek segítségével elénekelték a Békefutás, valamint a Világharmónia futás dalát. Városunk képviseletében Bajzát László, a „Kövesdi Vasember” köszöntötte a sportolókat, aki egyebek mellett örömét fejezte ki amiatt, hogy Mezőkövesd is részt vehet a béke és a baráti kapcsolatok erősítését elősegítő nemes kezdeményezésben.
A Békefutás résztvevői ezután hivatalosan is átadták a fáklyát városunk képviselőjének, Bajzát Lászlónak, továbbá Peace Run feliratú pólókkal, Emléklappal és Sri Chinmoy alapító egyik alkotásának bekeretezett másolatával köszönték meg a kedves fogadtatást. A mezőkövesdi Városi Óvoda és Bölcsődébe járó gyermekek saját készítésű nemzetiszínű zászlókkal kedveskedtek a sportolóknak. Az esemény zárásaként a jelenlévők egy nagy kört alkottak és egymásnak adták a fáklyát, ezzel is erősítve az egységet és barátságot. Hazánkban egyértelműen pozitív a kezdeményezés fogadtatása.
„Az a tapasztalatom, hogy a Békefutást nagyon sokan szeretik Magyarországon, elsősorban a gyerekek között népszerű. Minden településnek, köztük Mezőkövesdnek is szeretném megköszönni, hogy ilyen sok energiát fektetnek a rendezvény sikeres lebonyolításába” – mondta Csornai Kinga békefutó, a kezdeményezést támogató Egységszív Alapítvány elnöke.
Csornai Kinga a Békefutás üzenetét is megfogalmazta városunk lakóinak számára. „A futásnak van egy mottója, amely így hangzik: Tégy egy lépést a békéért, tiéd az első lépés!”
Az ünnepséget követően a futók tovább folytatták útjukat a következő helyszínre, Szentistvánra.

B. K.

Kapcsolódó hírek