Ugrás a tartalomhoz

Egy tékozló fiú története (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Sinkó Ferenc: Boldogasszony legénye című misztériumjátékot nézhették meg az érdeklődők a Közösségi Házban.

A színpadi művet nem először láthatta a közönség városunkban. Több mint félévszázaddal ezelőtt a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola udvarán, az akkor még Lázár-Kupak-féle fatelepen középiskolások diákok, hatalmas sikerrel adták elő a színdarabot. Az 1948-ban szervezett előadást Deák Bárdos Lénárt, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa tanította be a gyerekeknek.
Ezt követően a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület 2010-ben ismét színpadra vitte a művet, melyet idén az I. Matyó Világtalálkozó keretében ismét műsorra tűztek. A két felvonásos darabot Balogh Éva rendezésében a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör tagjainak közreműködésével játszotta el június 18-án.
A mű története egy tékozlófiúról szól, akit elcsábít Belzebub, valamint a 7 főbűn. Péter, a gazdalegény, édesanyja és a Boldogasszony segítségének, illetve jegyese kitartásának köszönhetően menekül meg a haláltól, és ezzel egy új esélyt kap a boldog életre. A kétórás színdarabban többek között Balogh Éva, Vajdáné Pázmándi Judit, Tóth Mariann, Bozsik Boglárka, Takács Norbert, Rajna Viktor, Lázár Ferenc, Jacsó László és Kozma Róbert lépett színpadra. Az előadás nagy sikert aratott a közönség körében, amit szűnni nem akaró vastapssal fejeztek ki a történet végén.

B.K.

Kapcsolódó hírek