Ugrás a tartalomhoz

Lovagi torna, Matyó Gála, Rekord-kísérlet, cuháré (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Nagyszabású Matyó Gála, Guinness-rekord kísérlet és Matyó Cuháré zárta az I. Matyó Világtalálkozó hatodik napját június 20-án.

Szombat kora délután, a Város Napi Ünnepség követően Mátyás király lovagjai bár szakadó esőben, mégis látványos felvonulást mutattak be a Szent László tértől a Kavicsos-tóig, ahol a hagyományőrzők lovagi tornát, valamint fegyverbemutatót tartottak.
Az este 7 órakor kezdődő gálát Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg.
A három blokkra bontva mutatkozott be a három matyó település, Mezőkövesd, Szentistván és Tard hagyományőrző Csoportjai, táncosai. Az első blokkban a Matyó Nagymama Klub, az Eszterlánc Gyermek Néptáncegyüttes, a Rozmaring Hagyományőrző Csoport és a Felszállott a Páva országos vetélkedő mezőkövesdi résztvevője,Panyi Blanka lépett színpadra, aki népdallal szórakoztatta a közönséget. A második és a harmadik blokkban Szentistván és Tard néptánccsoportja és hagyományőrzői mutatták be népdalaikat, táncaikat.
A gála után vette volna kezdetét a Guinness rekord kísérlet, azonban az eső megzavarta a rendezvényt, így a program a Kavicsos-tó és Szabadidőparkból beköltözött a Városi Sportcsarnokba, ahol a rekord-kísérletre érkező hitelesítők koordinálásával folytatták a programot. Az eső miatt megcsappant létszám miatt a csárdás rekordkísérlet helyett az egy vonalban vonatozók rekordját próbálták megdönteni. A kísérlet végén 676 fő ment át az úgymond számláló ponton, amely azonban nem volt elegendő a meglévő rekord megdöntésére. A hitelesítő biztos azonban elmondta, hogy objektíven nem állítottak fel Mezőkövesden rekordot, de szubjektíven mégis hatalmas összefogásról, „rekord”-ról lehet beszélni, hiszen 676 fő egyszerre jól érezte magát, együtt, közösen táncolt, boldog volt, és fergeteges hangulat kerekedett ki az esős estén.
A szombat estét hajnalig tartó Matyó Cuháré zárta, ahol a Randevú Zenekar húzta a talpalávalót.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek