Ugrás a tartalomhoz

Mozerné Horga Stefánia

Mezőkövesd hírei

„DAL ÉS ÁRIAEST - a barokktól a XX. századig” címmel önálló műsort adott elő Mozerné Horga Stefánia a Mezőkövesdi Alapfokú Művészetoktatási Intézményben június 30-án.

Mozerné Horga Stefánia, az iskola igazgatója a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében magánének szakon master fokozatot szerzett a sikeres államvizsgának köszönhetően május 19-én. A Zeneiskola hangversenytermében megrendezett eseményen a vizsgaelőadás műsorát tekinthették és hallgathatták meg az érdeklődők.
Az est folyamán Pergolesi, Vivaldi, Händel, Haydn, Rossini, Liszt, Schumann, Enescu és Kodály műveiből csendültek fel részletek. Mozerné Horga Stefániát a több mint egy órás koncerten Dusik István és Tóth Sándor kísérete zongorán. A műsorban közreműködött továbbá Mozer Boglárka, Gulyásné Székely Éva, Csík Noémi, Csécsi Hajnalka, valamint Almássy Benjámin. Az est folyamán Dusik István egyik saját szerzeménye is elhangzott.
A dal és áriaestet egy későbbi időpontban teljes egészben megtekinthetik majd a Mezőkövesdi Televízió kulturális közvetítésében.

B. K.

Kapcsolódó hírek