Ugrás a tartalomhoz

Város Napja Ünnepség

Mezőkövesd hírei

Bocsi Anna, az Önkormányzati Szolgáltató és Okmányiroda vezetője kapta meg az Év köztisztviselője címet a Város Napja alkalmából megrendezett ünnepségen.
A Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. szervezésében megtartott ünnepséget a Város Napja 2011 ”Matyó Expo és Fesztivál” rendezvény keretében bonyolították le a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dísztermében június 25-én.

A 11. alkalommal megrendezett jeles eseményen elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket. ”Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy évente egyszer megálljunk és közösen megünnepeljük azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Természetesen nagyon fontos, hogy azoknak az embereknek a teljesítményét is elismerjük ezen a napon, akik áldozatos munkájukkal öregbítették, illetve öregbítik városunk jó hírnevét.” - mondta Dr. Fekete Zoltán polgármester.
Városunk első embere után Hajdu Ráfis János, a Mezőgazdasági Gépmúzeum alapítója mondott ünnepi köszöntőt. A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Hajdu Ráfis János egyebek mellett városunk történetének legfontosabb eseményeit ismertette.
Elismerések a Város Napján
Az ünnepség ezután a hagyományokhoz hűen díjak és elismerések átadásával folytatódott. A képviselő-testület döntésének értelmében az Év köztisztviselője kitüntető címet idén Bocsi Anna, az Önkormányzati Szolgáltató és Okmányiroda vezetője vehette át. A köztisztviselő 1991-ben kezdte el a közszolgálati tevékenységét. Az Önkormányzati Szolgáltató és Okmányiroda vezetését 2008. december 1-jétől látja el.

„Ez a díj nemcsak nekem szól, hanem azoknak a köztisztviselőknek, akik nagy mértékben segítették, illetve segítik a munkámat. Elsősorban az Okmányirodában dolgozó kollégáimnak és az Önkormányzati Szolgáltató Iroda munkatársainak szeretnék köszönetet mondani. Hálás vagyok azért, hogy egy olyan városban dolgozhatok, ahol a településvezetőinek az az egyik fő célja, hogy Mezőkövesd dinamikusan fejlődjön. Köszönöm az elismerést dr. Fekete Zoltán polgármester úrnak és a képviselő-testületnek.” - mondta Bocsi Anna, az Önkormányzati Szolgáltató és Okmányiroda vezetője.
Az Abkarovits Jenő díjat, azon alapfokú nevelési, oktatási intézmények pedagógusai számára adományozzák, akik a nevelő-oktató munka területén nyújtanak kimagasló teljesítményt. A rangos kitüntetést Reich Lászlóné pedagógus, a Mezőkövesdi Mazsorett Csoport művészeti vezetője kapta meg.
A dr. Papp Zoltán díjat, a középfokú nevelési, oktatási intézmények pedagógusai közül azok kaphatják meg, akik kiemelkedő eredményt érnek el a nevelő-oktató munka területén. Az elismerést Fügedi László, a Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatóhelyettese kapta. Ezt követően azok a Mezőkövesden tanuló diákok kaptak jutalmakat, akik a tanulmányi, kulturális és a sport területén, valamint a közösségi munkában értek el kiemelkedő eredményeket. Pap Csilla, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákja, a futó és duatlon versenyeken elért kimagasló sporteredményeiért kapott díjat a Város Napján. „Megtisztelő a számomra és nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen rangos kitüntetést vehettem át az ünnepségen. Örülök annak, hogy a város vezetői kiemelten foglalkoznak a fiatalokkal, mert ez sok erőt ad nekünk az előttünk álló feladatok leküzdésében.” -hangsúlyozta Pap Csilla, az „Év ifjú sportolója” díj birtokosa.
Az elismeréseket dr. Fekete Zoltán polgármester adta át a díjazottaknak. Az ünnepséget színvonalas prózai, énekes és hangszeres produkciók színesítették.

 

A Város Napi ünnepségen díjazott tanulók névsora:

„Az év diákja” díjazottja:
Pető Levente , A Szent László Gimnázium 13.a osztályos tanulója
megyei és országos fizika és matematika versenyeken nyújtott kimagasló eredmények,  kiváló tanuló, példás közösségi munka.

„Az év diákja” felterjesztett tanulói:
Szilvási Gréta- Szent Imre Kat. Isk. 5.a. ( egyben az Év ifjú sportolója címre felterjesztve)
Marczis Réka-Mező Ferenc Tagiskola 8.b.
Demeter Zsófia- Szent Imre Tagiskola 5.a.

„Az év legjobb tanulója” díjazottja:
Kriston Milán – Bárdos Lajos Tagiskola 7. b.
Térségi és országos német és angol versenyek , továbbá matematika versenyek sikeres résztvevője, az iskolai diákönkormányzat aktív tagja, kiváló tanuló.

„Az év legjobb tanulója „felterjesztettjei:
Pajtók Csenge 11.a.- Szent László Gimnázium
Molnár Zita 7. b. – Szent Imre Tagiskola

„Év ifjú sportolója” egyéni díjazottja:
Papp Csilla 12.a. – Szent László Gimnázium
Diákolimpia, futás 3000 m országos 1. hely, kimagasló triatlon eredmények, de a város által meghirdetett szónokversenyen és irodalmi versenyen is sikeresen szerepelt. Kitartása és sokoldalúsága, szerénysége példaértékű.
„Év ifjú sportolója” felterjesztettjei:
Kiss Gergő  8.o. Szent Imre Tagiskola Tagiskola  ( úgy gondoljuk őt még üdvözölhetjük mint első kiemelt  városi sportoló)
Kosztrub Dominika 7.a. Szent István Kat. Isk.
Gál Máté 8.b. Bárdos Lajos Tagiskola(az évifjús sportolója cím csapatkategóriájábanis felterjesztve)
Sárközi Valentin 11.b.- Széchenyi Szakiskola


„Év ifjú sportolója” csapat kategória díjazottja:
Szent László Gimnázium fiú kézilabda csapata, VI. korcsoportban országos  3. helyen  végeztek.
A csapat tagjai:
Bán Norbert
Budai Márk
Csendes Ádám
Kovács Péter
Fekete Dániel

Nyitrai János
Stáb Bence
Sipos Péter
Dusza Máté
Sárosi Gábor
Bán András
Dusza Ádám
Németh Máté

„Év ifjú sportolója” csapat kategória felterjesztettjei:

MÁAMIPSZ  labdarúgó csapata diákolimpia teremlabdarúgó  torna országos 4. 
helyezést elért csapata:
Tagok:
Csirmaz Zalán
Gál Máté- Mező Tagiskola
Horváth Dezső
Nagy László

„Az év ifjú művésze” kategória díjazottja:
Pető Martina Andrea 8.b. osztályos tanuló ,

a Művészeti tagiskola növendéke
Képzőművészeti ágban területi, megyei és országos versenyeken is kimagasló eredményeket ér t el. Többek között  a Hungária Nosztra, Város- és Faluvédő Országos  Szövetség pályázatán 2 . helyezést ért el,  Országos képző- és iparművészeti pályázaton arany diplomást szerzett.
„Az év ifjú művésze” kategória felterjesztettjei:
Floszmann Gergő a Szent László gimnázium tanulója
Székely Eszter a Mező Ferenc Tagiskola tanulója
Városomért” kategória díjazottja:
Barna György, a Szent László Gimnázium tanulója
A Szép magyar beszéd országos döntő különdíjasa, a március15-i szónokverseny egyik győztese. Számos iskolai,városi rendezvény aktív résztvevője, szereplője. Kiemelkedő és példamutató közösségi munkájáért kapta ezt az elismerést.

„Az év ifjú szakmunkása” kategória díjazottja:
Markó Zoltán, a Széchenyi Szakképző Iskola diákja
Szakmai vizsga mentességet érdemelt ki, az országos szakma kiváló tanulója versenyen elért 14. helyezéséért.
Érettségi után autószerelő szakmai bizonyítványt szerzett. őstermelőként, vállalkozóként édesapjától szeretné átvenni a családi gazdaságot, melyet  szeretne, a nem könnyű, de szép élelmiszert ermelésben. Példaértékű szorgalma, tudásvágya, akaratereje.

Iskolák önálló jelöltjei:
MÁAMIPSZ
Szent Imre Tagiskola:
Tóth Enikő 8.b.
Tóth Klaudia 6.a.
Fülöp Kata 5.a.
Lengyel Luca 5.a.
Ongai Kata 5.a.

Bárdos Lajos Tagiskola:
Koncz Eliza 8.b.
Tóth Alexandra 8.b.
Hudák Eszter 7.b.
Simon Szabó Martin 7.b.
Pelyhe Bence 8.b.

Mező Ferenc Tagiskola:
Lázár Levente 7.a.
Tóth Bence 8.a.
Horváth Norbert 6.b.
Gordos Attila 6.a.
Mezei Benjamin 6.a.
Sipeki Marcell
Bukta Gergő

Szent István Katolikus Általános Iskola
Koncz Gergely 8.b.
Beraxa Lili 6.b.
Tóth Evelin 7.b.

Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola:
Reményi Balázs 10.a.
Pajtók Csongor 13.a.
Panyi Máté 12.c.
Lázár Dorottya 10.a.
Szent László Gimnázium leány röplabda csapata, országos 17. helyet értek el.
Tagjai:
Szitai Ramóna
Barzsó Viktória
Valkó Boglárka
Derda Lilla
Pajtók Csenge
Blaskó Nóra
Hímer Nikolett
Sukkhawannon Channika
Fodor Nikolett
Lázár Réka

Széchenyi Szakképző Iskola
Nagy Gergő
Lakatos Norbert Lajos

Kapcsolódó hírek