Ugrás a tartalomhoz

Tisztes vereség

Mezőkövesd hírei

FK Amkar Perm - Mezőkövesd Zsóry  2-1 (1-0)

Tisztesen helytállt városunk NB II-es felnőtt csapata az orosz élvonalban szereplő Amkar Perm ellen. A küzdelmes, magas színvonalú összecsapáson együttesünk gólját Máté szerezte.

Rangos nemzetközi találkozóval folytatta felkészülését Benczés Miklós gárdája a bükfürdői edzőtáborban. Labdarúgóink az orosz élvonal előző kiírásának 11. helyezett csapatával mérték össze tudásukat július 13-án, az ausztriai Olbendorf-ban. Az orosz alakulat erejét jól jelzi, hogy egy héttel ezelőtt az élvonalba frissen feljutott Vasast 5-0-ra múlták felül, ennek fényében nagyon nehéz, ugyanakkor kiváló értékmérő összecsapás várt Hegedűsékre. A helyzetet nehezítette, hogy csapatunk keretéből egy vírusos megbetegedés miatt több játékos is kiesett, így a Benczés fiúk tartalékos összeállításban léptek pályára.


Ellentétes félidők

A várakozásoknak és esélyeknek megfelelően ellenfelünk kezdte aktívabban a találkozót. A fölény helyzetekben is megmutatkozott, azonban együttesünk hosszú ideig kitűnően védekezett. A jég a félidő vége előtt tíz perccel tört meg, ekkor Balanovich vette be Ribánszki kapuját, így a szünetre egy gólos előnnyel vonulhattak a Perm játékosai.
Fordulás után jelentősen megváltozott a játék képe, ugyanis labdarúgóink átvették az irányítást és Máté góljával ki is egyenlítettek az 51. percben. Csapatunk lendülete a folytatásban is megmaradt, Nánásiék hátul fegyelmezetten, elől pedig ötletesen, kreatívan futballoztak. A jó játéknak köszönhetően Mátéék többször is eljutottak az orosz gárda kapujáig, de a pontot nem tudták feltenni az i-re, a ziccerek kimaradtak. Ellenfelünk elsősorban kontrákkal próbált zavart okozni, erejükből azonban a hajráig mindössze egy lesgólra futotta. A 81. percben ellenben Salugin révén megszerezték a győzelmet jelentő találatot. Harsányiék első alkalommal hagyták el vesztesen a pályát a felkészülés során, azonban a vereség ellenére biztató produkcióval rukkoltak ki, tisztesen helytálltak az orosz élvonal egyik meghatározó alakulata ellen.


Ajka után Kazincbarcika

Csapatunk edzésekkel folytatja felkészülését a közelgő bajnoki rajtra. Molnárék edzőmérkőzésen legközelebb az NB II-es Ajka ellen fognak pályára lépni július 16-án. A találkozót csütörtökön 18 órakor rendezik meg Bükön. Labdarúgóink a felkészülés utolsó két hetét hazai környezetben fogják tölteni. A bajnoki főpróba július 25-én, szombaton 18 órakor kezdőik, amikor is az NB III-as Kazincbarcika érkezik majd a mezőkövesdi Városi Stadionba. A másodosztályú pontvadászat augusztus 1-jén kezdődik.


A mérkőzés jegyzőkönyve:


FK Amkar Perm – Mezőkövesd Zsóry 2-1 (1-0)
Olbendorf, Ausztria

Perm: Gerus, Belorukov (Pridyuk 46), Cherenchikov (Arzumanyan, 46), Butko (Zaitsev, 46), Balanovich (Pantsirev 46) Jikia (Kurzenev 55) Shavaev (Uzochakvu 46), Ogude (Idowu, 46), Peev (Gol), Yovichich (Salugin 46), Kurzenev (Domachinsky, 30).
Mezőkövesd: Ribánszki (Dombó 46.), Polényi, Nánási, Szeles, Hegedűs Cs. (Fótyik 46.), Takács (Tajthy 46.), Hegedűs D., Tóth L. (Baracskai 46.), Molnár, Harsányi, Máté (Csirmaz 73.).
Gólok: Balanovich (35.p), Salugin (81.p), illetve Máté (51.p)

B. K.

Kapcsolódó hírek