Ugrás a tartalomhoz

Végéhez közeledik a Rendelőintézet felújítása (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Jövő hét közepére befejezik a Városi Rendelőintézet földszintjének felújítási, átalakítási munkálatait. A teljes beruházást a tervek szerint július végéig lezárják.

 

 Mezőkövesd Város Önkormányzata nyertes európai uniós pályázata révén 700 millió forintért fejlesztik a Városi Rendelőintézetet. Az épület bontási, átalakítási, felújítási munkái tavaly decemberben kezdte el a kivitelező Szilvási Építő Kft. Elsőként az intézmény második, majd pedig az első szintjének korszerűsítését végezték el, majd pedig júniusban a földszinten folytatták a munkát.

 

„A bontási, átalakítási, vezetékelési munkákat követően a szárazépítéseket,  a hidegburkolást, szerelvényezést kezdtük meg az elmúlt hetekben. Emellett tovább folytattuk a homlokzat hőszigetelését, festését, valamint az udvari parkoló elkészítését. Ezzel párhuzamosan zajlik a tetőtér kialakítása is” – mondta el ifj. Szilvási András, a Szilvási Építő Kft. ügyvezetője.
 
A földszintet jövő hét közepén átadják, utána a tetőtéri helyiségek utómunkálatai, valamint az épület udvarának aszfaltozása, tereprendezése marad hátra. Előreláthatólag a kivitelező tartja a szerződésben foglaltakat, így július végére átadják az elkészült beruházást. 

Kapcsolódó hírek