Ugrás a tartalomhoz

Átadták a Kavicsos-tó és Szabadidőparkot

Mezőkövesd hírei

Június 25-én hivatalosan is átadták a Kavicsos-tó és Szabadidőparkot.

 

Közel 400 millió forintos fejlesztés

A Megyei Polgárőr találkozó hivatalos megnyitója után tartották meg a több 100 millió Ft értékben megvalósult Kavicsos-tó és Szabadidőpark fejlesztésének átadó ünnepségét. A közel 400 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően jelentős mértékben megszépült a Kavicsos-tó és környezete. A projekt a „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című ÉMOP 3.2.1/A-2f-2010-0005 pályázat keretében, a projekt egyik elemeként készült el. A beruházás a Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósult meg.
 A beruházás munkálatai tavasszal kezdődtek meg, amely során egyebek mellett a Jézus Szíve templom közelében, valamint a Városi Sportcsarnokkal szemben új parkolóhelyeket alakított ki a projekt kivitelezője. A parkban közvilágítással ellátott sétányokat építettek, melyek mentén padokat helyeztek el a pihenésre vágyó látogatók számára. A Kavicsos-tó rendbetétele után a vízfelület közepén egy szökőkutat, míg a part mentén egy stéget alakítottak ki. A Jézus Szíve templom melletti területen lebontottak egy épületet és itt helyett kapott egy játszótér, valamint egy kosárlabdapálya, míg a Bacsó Béla út felől egy gördeszka és görkorcsolya pálya épült. A Városi Sportcsarnokkal szemben egy állandó szabadtéri színpadot építettek, ahol a kulturális és szabadidős rendezvényeken léphetnek fel az előadók. A beruházás részeként fásításra és füvesítésre is sor kerül a későbbiekben, melyet megfelelő időjárási körülmények között, az ősz folyamán fognak elvégezni a szakemberek.
A projekt hivatalos átadó ünnepségén jelen volt többek között Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, dr. Fekete Zoltán polgármester, dr. Túrós András, a Polgárőr Szövetség elnöke, Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés alelnöke, dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, a B-A-Z. megyei rendőr-főkapitányság vezetője. Részt vett az eseményen Szabó János vásárigazgató, a Novico Kft. ügyvezetője, Ritter Géza, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója, Farkas Attila, a Magneter FX Kft. vezetője, ifj, Szilvási András, a kivitelező Wiktori Építő Kft. ügyvezetője, valamint Szántó József prépost.
Az eseményen elsőként Tállai András mondott köszöntőt, aki kiemelte, hogy több évtizedes álom vált valóra városunkban a Szabadidőpark kialakításával. Tállai András reményét fejezte ki, hogy a Mezőkövesden élők saját magukénak érzik majd fogják érezni a szabadidőparkot, amely új közösségi térként segítheti a kikapcsolódást és nyugodt pihenést. Dr. Fekete Zoltán polgármester egyebek mellett köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki valamilyen formában közreműködött és segített a projekt megvalósításában. Az átadó ünnepség programja egy félórás esőszünetet követően folytatódott. Szántó József prépost osztotta meg ünnepi gondolatait, ezután megáldotta és megszentelte a megszépült területet. A jeles esemény fénypontjaként Tállai András államtitkár, dr. Fekete Zoltán polgármester és ifj. Szilvási András, a Wiktori Építő Kft. ügyvezetője vágta át a díszszalagot, mellyel hivatalosan is átadták a Kavicsos-tó és Szabadidőparkot. Az ünnepség végén díjak, elismerések átadására került sor.

Kapcsolódó hírek