Ugrás a tartalomhoz

Ketten aláírtak

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi KC vezetősége szerződést kötött Kupi Szabolccsal és Morva Zoltánnal.

A megállapodás aláírásával eldőlt, hogy a korábban PLER-t erősítő irányító, Kupi Szabolcs, valamint a Dunaferr balszélsője, jobbátlövője, Morva Zoltán a következő idényben az MKC-t erősíti majd.

A szóbeli megállapodást kötött játékosok közül, Németh Tamás, Szabó Tibor és Gyuris Patrik a tervek szerint jövő héten kötelezik el magukat az MKC-hoz.

 

 

Tóth és Bécsi marad
A klub vezetői megegyeztek Tóth Koppány menedzserével, ennek köszönhetően a korosztályos válogatott Holló Balázs mellett Tóth Koppány szintén Mezőkövesden folytatja pályafutását. Bécsi János játékára szintén számíthat a klub jövőre, azonban a rutinos játékos, elsősorban az utánpótlás területén fog dolgozni, emellett Tóth Mihály távozása után az MKC technikai vezetői feladatait is el fogja látni.

Beadták a nevezést
Beadta nevezését az első osztályú bajnokság küzdelmeire a Mezőkövesdi KC. A bajnoki induláshoz szükséges dokumentumokat Bécsi János, a klub újdonsült technikai vezetője juttatta el a Magyar Kézilabda Szövetséghez június 29-én. Az MKC irányítói egyebek mellett az induláshoz elengedhetetlenül fontos pénzügyi kimutatásokat is csatolták a nevezéshez. A klub vezetői a felnőtt csapat mellett a korosztályos együttesek nevezési lapjait is kitöltötték, illetve átadták a szövetség illetékeseinek.

Kövesden hangolnak a vb-re
Az MKC két új játékosa, Kupi Szabolcs és Morva Zoltán tagja a Rosta István vezette magyar junior válogatottnak. Nemzeti együttesünk jelenleg intenzíven készül a július 17-én kezdődő görögországi világbajnokságra. A válogatott tagjai a ráhangolódás utolsó napjaiban Mezőkövesden fognak edző táborozni. Az összetartás utolsó napján közös, nyilvános edzést tart a junior válogatott és az MKC felnőtt együttese. Az esemény július 13-án 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

Kapcsolódó hírek