Ugrás a tartalomhoz

Dobogós kövesdiek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Két mezőkövesdi csapat is a dobogón végzett a városunkban megrendezett  megyei tűzoltóversenyen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett „A Legerősebb Tűzoltó Páros Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében” elnevezésű vetélkedőn összesen hat csapat vett részt augusztus 14-én. A Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság két csapata mellett a miskolci, a szendrői, a tiszaújvárosi és a szerencsi tűzoltók mérték össze a tudásukat a Városi Sportcsarnok előtt.
Az indulóknak egy komplex feladatsort kellett teljesíteniük, amely a fizikai felkészültség mellett a versenyzők ügyességét is alaposan próbára tette. Söröshordó pakolás, gumiabroncs emelés és átfordítás, palack szerelés, valamint egy nehezékkel ellátott hordágy cipelése szerepelt a feladatok közt.
A leggyorsabban a kövesdi I-es csapat, a Czudar Richárd és Farkas Lóránd alkotta duó teljesítette a feladatot. A második helyen Ladinszki Levente- Gergely Roland végzett, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság képviseletében holtversenyben a Csörgő Gábor- Bodnár László mezőkövesdi kettőssel. A két dobogós helyről a sportnap zárásaként egy külön versenyben döntöttek a tűzoltók, melyet nagy küzdelemben a szerencsi duó nyert meg, így ők lettek a másodikok. A 4. helyet a szendrői, az 5. pozíciót a miskolci, míg a 6. helyet a tiszaújvárosi egység szerezte meg.
A győztes csapat tagjai mindössze néhány nappal a megméretés előtt tudták meg, hogy ők indulnak az egyik kövesdi csapat képviseletében. Az eredményes szerepléshez megfelelő taktikára is szükségük volt.
„Nálam a taktikai rész az volt, hogy a hordópakolásnál beosztottam az erőmet, de a feladatsor legfontosabb és egyben legnehezebb eleme szerintem a palackcsere volt” – mondta Czudar Richárd. „Én indulás előtt úgy állítottam be a hordókat, hogy kézre essenek, ezzel értékes másodperceket nyertünk, ugyanakkor a palackcserénél voltak problémáink, mivel a nyomásmérőóra beakadt, de hála égnek ezzel együtt is sikerült nyernünk” – emelte ki Farkas Lóránd.
A győztes páros hozzátette, a győzelmen túl fontos, hogy a megyében dolgozó kollégákkal személyesen is találkozhattak és kötetlenül beszélgethettek. Ennek köszönhetően tovább mélyítették a szervezetek közötti kapcsolatot.


Érmek és ajándékok

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Lipták Attila tű. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója gratulált a versenyzőknek az elért eredményekhez. Külön kiemelte az első három helyezettet, akik oklevelet, érmet, kupát és ajándékot vehettek át az ünnepségen. A sportnap végén a verseny főszervezője Bukta Tamás és Lipták Attila igazgató is kivette részét a mozgásból, ugyanis zárásként közösen többször is átfordították a hatalmas gumiabroncsot.

B.K.

Kapcsolódó hírek