Ugrás a tartalomhoz

Dr. Nyéki Gabriella az új háziorvos (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Február 1-jétől dr. Nyéki Gabriella háziorvos látja el dr. Papp János nyugdíjba vonult gyermekorvos korábbi körzetét. A rendelési és tanácsadási időpontok nem változtak.

Dr. Nyéki Gabriella Szegeden a Szentgyörgyi Albert  Tudományegyetemen végzett általános orvosi szakon szerzett diplomát, utána Miskolcra került a Gyermek Egészségügyi Központba és itt szerzett szakvizsgát. Kislánya megszületése után egy gyógyszergyártó cégnél dolgozott. Ezt követően 2015 februárjától vette át Mezőkövesden a nyugdíjba vonuló dr. Papp János praxisát.
„A kórházi létnek is megvolt a saját szépsége, de mindig azt terveztem, hogy önálló praxisom lesz. A családi körülményeim most tették ezt lehetővé. Szeghalmon születtem, ezért közel áll hozzám a kisváros hangulata, hiszen egy kis közösségben nem csak egy leszek a sok gyermekorvos közül, hanem közvetlenebb kapcsolatot hozhatok létre a lakossággal. Személyes ismertség révén értesültem, hogy dr. Papp János nyugdíjba vonulásával az ő körzete megüresedik, és ekkor erősödött meg a döntés, hogy itt kezdem el gyermekorvosi munkámat” – mondta el dr. Nyéki Gabriella.
Dr. Nyéki Gabriella szeretné elfogadtatni magát a körzethez tartozó szülőkkel, gyerekekkel, hogy bizalmukba fogadják, hiszen a gyermekgyógyászatban az orvos legfontosabb partnere a szülő, az anyuka.  Dr. Nyéki Gabriella azt is elmondta, hogy februártól már egy összeszokott, jól együttműködő csapat része, hiszen az asszisztensével és a védőnővel közösen tesznek a gyermekek egészségének megóvásáért.
A személyi változáson túl a rendelési idő és a kismamák tanácsadási rendje nem változik.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek