Ugrás a tartalomhoz

Gyártják a betonelemeket (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Megkezdődött a betonelemek gyártása Mezőkövesden a Start Közmunkaprogram keretében. A szakemberek jelenleg járdalapokat készítenek a Bárdos Lajos Tagiskola régi udvarán kialakított betonüzemben.

Városunk önkormányzata egy BGY-12 típusú géprendszert vásárolt, amely a kedvező beruházási és üzemeltetési költségek miatt egyaránt ideális eszköz a betonelemek gyártásához.
„Ezzel egy újabb lehetőséget igyekszünk megragadni és kihasználni, hiszen a közmunkaprogram keretében a megfelelő képesítéssel rendelkező közmunkások betonelemeket gyárthatnak, amit a városban például járdák, és árkok burkolásra fogunk használni. Nagyon bízom benne, hogy a kezdeményezés sikeres és eredményes lesz” – fejezte ki reményét dr. Fekete Zoltán polgármester.
A gép segítségével egyebek mellett térkövet, zsalukövet, gyephézagos rácskövet, szegélykövet, mederlapot, burkolókövet, kerítés elemeket, rézsű burkolást, valamint a támfal építéshez szükséges elemeket is elő lehet állítani. Mindez azt jelenti, hogy a járdahálózat, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása mellett tovább szépülhetnek városunk közterületei is.


Még egy gép érkezik

Az önkormányzat emellett egy BGY-95-ös típusú gépet is beszerzett, melynek leszállítása folyamatban van. A betonelem gyártó gép szintén kis formátumú beton építőelemek, illetve beton blokkok gyártására szolgál. A gyártó sablonok segítségével ugyancsak széles választékban tudnak majd betonból készült termékeket előállítani. A két gép együtt összesen 8-10 fő részére biztosít majd munkát.

B. K.

Kapcsolódó hírek