Ugrás a tartalomhoz

Isten egészséget adott és hosszú életet (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

„Istenben bízok, és nem csalatkozok. Isten egészséget adott nekem és hosszú életet” – mondta el Kertész Jánosné, született Csirmaz Katalin, akit szeptember 22-én 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek.

Kertész Jánosné, Csirmaz Katalin 1925-ben született. Tősgyökeres matyó családból származik. 14 éves korától summásként dolgozott a földeken, két ízben például Németországban is. A kollégium konyháján dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Férje halála után, immár több mint 30 éve él egyedül. Egy lánya és egy fia született, négy unokája és öt dédunokája van, akikben nagy örömét leli, amikor hétvégenként meglátogatják. A családjában ő az egyedüli, aki ezt a szép kort megélte. Kati néni jó egészségnek örvend, virágokat ápol, kapálja, gondozza kertjét, és megfőz otthon. A 90 éves Kertész Jánosné  elmondta, hogy a mindennapi ténykedéstől, a családtól, az unokáktól és a dédunokáktól érzi magát teljesnek, boldognak.
A 90 éves mezőkövesdi szépkorút dr. Fekete Zoltán polgármester virággal és tortával köszöntötte e jeles évforduló alkalmából, illetve felolvasta hazánk miniszterelnökének, illetve a település képviselő-testületének jókívánságait.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek