Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. június 2. (péntek) 18:08 Kármen, Anita névnapja van




 




Emberölés Mezőkövesden

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy mezőkövesdi férfival szemben.
A nyomozás elsődleges adatai szerint július 6-án 12.00 óra és 7-e 06.00 óra közötti időben előzetes szóváltás után a 53 éves elkövető egy mezőkövesdi ingatlanban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a 43 éves nő a helyszínen életét vesztette.


Forrónyomos intézkedés során - a bűncselekmény a hatóság tudomására jutásától három órán belül - a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozói a közrendvédelmi állománnyal közösen elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A bűncselekmény elkövetésének pontos körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja. Az 53 éves mezőkövesdi férfit a hatóság július 7-én őrizetbe vette, egyben kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését.
 
Információs háttér:
A Büntető Törvénykönyv szerint, aki mást megöl, bűntettet követ el, az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés