Ugrás a tartalomhoz

Kötelező tüdőszűrés

Mezőkövesd hírei

Tájékoztatjuk Borsod-Abaúj-Zemplén Megye valamennyi településén élő lakosságát, hogy 2010. évben a megye közigazgatási területén az új gümőkóros (tuberculosisos) megbetegedés gyakorisága meghaladta a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló rendelkezés erre vonatkozó bekezdésében foglaltak határértékét (25%000).

Ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a gümőkóros betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából Borsod-Abaúj-Zemplén Megye valamennyi településén, huzamos jelleggel (állandóan, illetve ideiglenesen bejelentett) tartózkodó valamennyi 30 éves és ennél idősebb lakosa részére
kötelező évenként egyszeri ingyenes tüdőszűrő vizsgálatot rendel el!

Amennyiben az érintett személy nem megy el a szűrésre, eljárás indítható ellene és kötelezhető a részvételre, melynek elmulasztása esetén pénzbírság kiszabására is sor kerülhet.
A szűrővizsgálaton nem kell részt venni azoknak a személyeknek, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetőleg tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak.
A szűrővizsgálatokkal azt szeretnénk elérni, hogy a szervezetben már kialakult, de a beteg számára érzékelhető tüneteket még nem okozó betegséget korai, hatékonyan gyógyítható szakaszban ismerjük fel.
A szűrésen való megjelenésre a behívás (felhívás) akár írásban névre szólóan, akár egyéb módon (hirdetmény útján) is történhet. Behívó hiányában is jogosult mindenki az évenként egyszeri ingyenes tüdőszűrésre, ebben az esetben célszerű előzetesen telefonon érdeklődni és egyeztetni a szűrés helyéről és idejéről a lakóhelye szerint illetékes Tüdőgondozóban vagy Szűrőcentrumban. A tüdőszűrő állomást a névre szóló behívóval egy éven belül bármikor fel lehet keresni.

Felhívjuk a figyelmet a tüdőszűrésen való megjelenés fontosságára, saját és családja egészsége érdekében.

Kapcsolódó hírek