Ugrás a tartalomhoz

Jubileumi évforduló (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a mezőkövesdi Nyikes Pálné október 9-én. Városunk szépkorú lakosát dr. Fekete Zoltán polgármester is felköszöntötte.

Nyikes Pálné 1925-ben született ezen a napon. Már gyermekkorában megismerte a munka világát, fiatalon besegített a házi, illetve a mezőgazdasági munkába, majd később summásként dolgozott. Férjével 1945-ben kötöttek házasságot, a gyermeknevelés mellett otthon matyó kellékeket varrt. Ezt követően sem szakadt el a kézművességtől, ugyanis 1963-tól 1980-ig a Matyóházban gépi hímzéssel foglalkozott, a keleti országokba készítettek matyó motívumos dísztárgyakat.

Erzsike néni nyugdíjas éveit is aktívan tölti. A hímzéstől nem szakadt el, az elmúlt évtizedekben is rendszeresen készített matyó kellékeket. Emellett a kerti munka is közel áll hozzá, virágokat nevel, és zöldségeket termel. Szabadidejében szívesen néz tv-t, szellemi frissességét pedig egyebek mellett keresztrejtvények és kvízek megfejésével tartja karban. A legkülönlegesebb időtöltése az, hogy életének főbb eseményeit, emlékeit és tapasztalatait füzetben gyűjti össze.
Erzsike néninek 3 gyermeke, négy unokája és 5 dédunokája született.


Köszöntés

Az ünnepeltet dr. Fekete Zoltán polgármester is meglátogatta és felköszöntötte a jeles napon. Városunk vezetője elsőként Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét olvasta fel, majd városunk oklevelével együtt átadta az ünnepeltnek. Ezen felül egy csokor virággal és tortával kedveskedett neki. Erzsike néni a köszöntést követő jó hangulatú beszélgetés keretében, életének fontosabb eseményeit is felelevenítette.

B.K.

Kapcsolódó hírek