Ugrás a tartalomhoz

Peches vereség (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Ceglédi KKSE – Mezőkövesdi KC 27-26 (14-14)

Néhány másodperc választotta el városunk NB I-es felnőtt csapatát a pontszerzéstől Cegléden. Kézilabdázóink végig izgalmasan küzdelemben maradtak alul a jó erőkből álló Pest megyei gárda ellen.

 

Az NB I-es kézilabda bajnokság alapszakaszában a 11. mérkőzését játszották le Skaliczki László tanítványai október 28-án. Csapatunkra ezúttal is nehéz feladat várt, hiszen a 9 ponttal középmezőnyben tanyázó Lászlaiék várták a pontszerzés reményében parkettre lépő Beniséket.


Jól hajráztak


A találkozó elején nehezen találta a játék ritmusát együttesünk, két elrontott büntető mellett védekezésben is akadtak hiányosságok, ennek ellenére a 7. percben 3-3-ra álltak a felek. A folytatásban a hazaiak értékesítették jobban a lehetőségeiket a kiállításokkal tarkított, küzdelmes összecsapáson, így 10 perccel a félidő vége előtt 11-7-re megléptek. Az MKC ezt követően magára talált, a stabil védekezéshez eredményes támadójáték párosult. Szepesiék egy 7-1-es sorozatot vágtak ki a hajrában, ennek köszönhetően megfordították az eredményt. A félidőt két ceglédi találat zárta, ráadásul a játékvezetők a kövesdi időn túli szabaddobásnál piros lapot „osztottak” Hajdunak, így együttesünk átlövője nem jöhetett ki a második játékrészre.


Heroikus küzdelem

Fordulás után ismét a házigazdák játszottak jobban, 20 perccel a meccs vége előtt 20-17-res előnyben volt a Pest megyei gárda. Az MKC azonban ismét nagyot küzdött, előbb ledolgozta hátrányát, majd a vezetést is átvette, az 54. percben 24-23-as kövesdi előny állt az eredményjelzőn. A rendkívül izgalmas hajrát vitatható játékvezetői ítéletek tarkították, ezzel együtt két perccel a lefújás előtt 26-25-re vezettek kéziseink. Kökény István csapata a hajrában előbb egyenlített, majd 3 másodperccel a dudaszó előtt a győztes gólt is megszerezte, így Hódiék mindkét pontot otthon tartották.


Az Orosháza ellen folytatják

Csapatunk a vereség miatt egy helyet rontott pozícióján, 8 ponttal jelenleg a 9. helyen áll a tabellán a szintén 8 pontos Orosháza mögött. A Gyöngyös, a Komló és az Eger egyaránt 7 egységgel áll 11 mérkőzést követően.
Kézilabdázóink legközelebb a közvetlen rivális Orosházát látják vendégül. A bajnoki rangadó október 31-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

B.K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ceglédi KKSE – Mezőkövesdi KC 27–26 (14–14)
Cegléd, 800 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
Cegléd: Bősz – Andjelics 7 (2), Grbovics 3, Borsos T. 2, Tóth N., Lepsényi 5, Országh 4. Csere: Abramovics (kapus), Perisics 4, Hódi 2, Kun, Lászlai. Vezetőedző: Kökény István
MKC: Volarevics – Szepesi 6 (4), Hajdu G. 4, Antal Sz. 1, Radnics 7, Füstös 1, Benis 3. Csere: Liszkai, Holló B. (kapusok), Csirics 2, Kovács P. 1, Grünfelder 1, Trivkovics. Vezetőedző: Skaliczki László
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Kizárás: Hajdu Gábor (egyből piros)
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4

Kapcsolódó hírek