Ugrás a tartalomhoz

Újabb pályázati lehetőségek (videóval)

A gyógyhellyé nyilvánított Zsóry üdülőterület fejlesztésére, illetve a település dél-nyugati területének ár-, belvíz és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentésére nyújt be pályázatot az önkormányzat.

Városunk képviselő-testülete októberi ülésén döntött arról, hogy előkészíti azt az európai uniós pályázatot, amely révén a Zsóry gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése valósulhat majd meg. Ezen pályázati lehetőségen belül a Zsóry fürdő főbejáratával szembeni területet, illetve az arborétumot alakítják majd át. A tervek szerint egy rendezvényteret építenek majd, ahol szökőkutat és szabadtéri színpadot hoznak létre, ajándékboltokkal, információs pontokkal, kávézóval és nyilvános illemhellyel. A rendezvénytér és az arborétum között pedig úgynevezett találkateret alakítanak ki, ahol a platánfasor árnyékában pihenő-felületeket, padokat építenének. A zöldövezet megőrzés mellett a növényvilág bővítése is cél. Az erről szóló pályázati felhívást előreláthatólag november elején írják majd ki.
Mezőkövesd Város Önkormányzata a település dél-nyugati városrészében az ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése érdekében szintén pályázatot nyújt be. Az európai uniós 2014–2020. közötti pályázati ciklusban a „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” című projektkiírás lehetőséget biztosít a pályázóknak a települések csapadékvíz-elvezető hálózatának kiépítésére, felújítására, illetve fejlesztésére. Az önkormányzatunk a legmagasabb elnyerhető támogatási összegre pályázik, amelyből első ütemben a város dél-nyugati területén, a Mindszenty u. – Mátyás király út – Veréb u. – vasútvonal által határolt területen valósítanák meg a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítését.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek