Ugrás a tartalomhoz

Nagy lett a különbség

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE 19-30 (11-13)

Negyven percig jól játszott, a végén viszont szétesett városunk élvonalban szereplő csapata a hétvégén lejátszott bajnoki találkozón.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 14. fordulójában a 3. helyezett Balaton-parti együttes látogatott Mezőkövesdre november 14-én. A két gárdát hét pont választotta el a forduló előtt a tabellán, így kézilabdázóink egy szoros és kiélezett mérkőzés reményében léptek parkettre.
A találkozót a vendégek kezdték jobban, az MKC a 7. percben szerezte első gólját Hajdu révén, ekkor 3-1-re vezettek a Csoknyai fiúk. Az MKC kapaszkodott, de hátul Fazekas, míg elől Zdolik és Bánhidi vezérletével meggyőzően játszottak a vendégek, és a 16. percben 9-4-es előnyben voltak. A játékrész második fele viszont csapatunknak sikerült jobban. A védekezés és a támadójáték is összeállt, ennek köszönhetően Kiss szélről szerzett találata után már csak 11-10-es vendégvezetés állt az eredményjelzőn a 24. percben. A dunántúliak a hajrában rendezték soraikat, de így is csak két gólos előnnyel vonulhattak szünetre.


Jól hajráztak a vendégek

Fordulás után az MKC tartotta a lépést ellenfelével, viszont a csapatok között hosszú időre állandósult a 3-4 gólos különbség. A mérkőzés utolsó 15 perce 19-16-os füredi előnynél kezdődött, azonban ekkor már nem lehetett ott a pályán Gerdán, ugyanis a füredi játékos durva szabálytalanság miatt piros lapot kapott a 37. percben. Benisék a folytatásban is nagy akarással, de egyre több hibával játszottak. Csapatunk teljesítménye elöl, illetve hátul is visszaesett, a vendégek pedig kíméletlenül kihasználták a hibákat és egy 7-0-ás sorozattal gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. Az MKC a hajrában sem tudott újítani, így a vendégek átlépték a 10 gólos különbséget is, és végül 11 találattal győzték le Skaliczki László gárdáját.


Tatabányára látogatnak

Hollóék 8 ponttal a 11. helyen állnak a tabellán, előnyük egy pont a Gyöngyös és a sereghajtó PLER Budapest előtt. Csapatunk legközelebb november 18-án, szerdán 18 órakor lép majd parkettre Tatabányán.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Balatonfüredi KSE - 19-30 (11-13)
Mezőkövesd, 550 néző, vezette: Andorka, Hucker
MKC: Holló - Benis 1 (1), Füstös 3, Antal 4, Grünfelder, Hajdu G. 3 (1), Szepesi. Csere: Liszkai (k), KOvács B., Kiss R., Radnics 4, Molnár 1, Trivkovics, Csirics 2. Edző: Skaliczki László
BKSE: Fazekas - Gábori 3, Petrovszki, Gerdán, Bánhidi 6, Szöllősi 2, Bóka 5. Csere: Németh, Győri, Törteli, Gyene 3 (2), Ligetvári, Zdolik 5, Kasparek 3, Kemény 3. Edző: Csoknyai István
Hetesek: 5/2, ill. 4/2
Kiállítás: 8, ill. 10 perc
Kizárás: Gerdán (ütés)

Kapcsolódó hírek