Ugrás a tartalomhoz

Fájó vereség hazai pályán

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – BFC Siófok 0-3 (0-1)

Három gólos vereséget szenvedett hazai pályán városunk NB II-es felnőtt csapata. Labdarúgóink a középmezőnyben tanyázó Siófoktól kaptak ki a Városi Stadionban.

Utolsó hazai bajnoki fellépésükre készültek Bajzáték ebben az esztendőben, a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a 12. helyezett Balaton-parti alakulat látogatott városunkba november 21-én. Csapatunkat Benczés Miklós távozása után Tóth László szakmai igazgató készítette fel az összecsapásra. Együttesünkre nem várt könnyű feladat, hiszen Bajzáték legutóbb augusztus végén győztek hazai pályán, ráadásul eltiltás és sérülés miatt Fótyik, Tóth és Hegedűs sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. A vendégek jó hangulatban várhatták a mérkőzést, miután az előző körben 3-1-re legyőzték a Csákvárt.

KORAI TALÁLAT A mérkőzés nagyon rosszul kezdődött, alig fél perc elteltével Ivancsics jobb oldali beadása után Tamás emelkedett jó ütemben és a védőket megelőzve a bal alsó sarokba bólintott. A 6. percben Nagy János lőtt kevéssel a jobb felső sarok mellé, majd a túloldalon Szeles tesztelte távolról Filipánicsot, a vendégek hálóőre szép vetődéssel ütötte ki a labdát, az ismétlés pedig elkerülte a siófoki kaput. Labdarúgóink két perccel később nagyon közel álltak az egyenlítéshez, de Molnár közeli próbálkozásait is hárította Filipánics. Az első 10 perc után kevesebb ígéretes lehetőséget tudtak kidolgozni a felek. Az első félóra végén Molnár ugratta ki remekül Bajzátot, a rutinos csatár azonban nem tudott túljárni a vendégek kapusának eszén. Két perccel később Rácz bombaerős távoli kísérletét védte látványos vetődéssel Filipánics, majd öt perccel a szünet előtt Ivancsics tüzelt kapura, Dombó szépen védett.

ÚJABB GÓLOK Szünet után azonnal megduplázhatta volna előnyét a Siófok, de Ivancsics fejese után a kapufáról kifelé pattant a labda. Az 53. percben Szivacski lépett ki ziccerben, viszont centikkel a jobb felső sarok fölé helyezett. Újabb öt perc elteltével Ivancsics lépett ki, emelését Dombó leszedte a levegőből. A 62. percben Bajzát éles szögből tüzelt kapura, azonban Filipánics kiütötte a léc alól a labdát. Három perccel ezután Bajzát cselezte be magát a 16-oson belülre, első lövését blokkolták a védők, míg az ismétlése elsuhant a jobb alsó sarok mellett. A 73. percben újra betalált a Siófok, Ivancsics szöglete után Farkas fejelt közelről a hálóba. A 79. percben nagy szépítési lehetőséget puskáztak el labdarúgóink, egy remek jobb oldali beadás után Harsányi közelről a bal alsó sarok mellé bólintott. A mérkőzés utolsó percében egy gyors kontra végén Nagy Dániel lépett ki a jobb oldalon, majd rövid labdavezetés után a hálóba helyezett.
Labdarúgóink a vereség miatt két hellyel lejjebb csúsztak, így jelenleg a 6. helyen állnak a tabellán 22 ponttal.

DUNAÚJVÁROS HÉTFőN Együttesünk a szezon záró mérkőzését november 30-án fogja lejátszani a tavaly még első osztályú Dunaújváros vendégeként. Az összecsapás hétfőn 16 órakor kezdődik majd a Dunaújvárosi Stadionban.

B. K.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – BFC Siófok 0-3 (0-1)
Mezőkövesd, 750 néző, vezette: Szőts Gergely (Kelemen, ifj. Varga)
Mezőkövesd Zsóry: Dombó – Rácz (Harsányi 74.p) Heffler, Polényi, Devecseri, Nagy J., Tamási, Nánási (Tajthy 59.), Molnár, Szeles (Takács 46.p), Bajzát. Vezetőedző: Tóth László
Siófok: Filipánics – Tamás, Czingráber, Futó (Berki 74.p), Szivacski, Nagy D. (Banai 94.p), Nagy J., Farkas, Ivancsics (Elek 86.p), Rusvai, Gál. Vezetőedző: Kopunovic Goran
Gólszerzők: Tamás L. (1.p), Farkas N. (73.p), Nagy D. (93.p)

Kapcsolódó hírek