Ugrás a tartalomhoz

Három- helyett kétszintű lesz az adóhatóság (videóval)

Mezőkövesd hírei

Kedden délután elfogadta a parlament a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától szóló jogszabályokat. Tállai András miniszterhelyettes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője ismertette: a változások lényege, hogy az adóhatóság kormányhivatal helyett központi hivatal lesz, vezetése integrálódik az NGM-be, a regionális főigazgatóságok megszűnnek, megyei szinten pedig egységes vám- és adóigazgatóságok jönnek létre, élükön egy igazgatóval. (Fotó: kormany.hu)

Tállai András szerint a regionális főigazgatóságok most másodfokú hatósági és koordinációs munkát végeznek, ellenőrzéseket nem folytatnak, megszűnésükkel a jelenlegi háromszintű rendszer helyett kétszintű jön létre, amely a központi irányításból és végrehajtó szintből (megyei igazgatóságok) áll. Megyei szinten adó- és vámigazgatóságok jönnek létre.
Az adóhatóság kormányhivatalból központi hivatallá változik, felügyelete és irányítása a nemzetgazdasági miniszterhez fog tartozni, ez egyébként nem példa nélküli Európában. Az új irányítási rendszerben az adóhatóság élén államtitkár áll, a szakmai munkát négy helyettes államtitkár, a nem közvetlenül szakmai munkát (pénzügyi, gazdasági, számviteli, informatikai, oktatási stb. terület) pedig egy főigazgató irányítja. Az átszervezés első üteme 2016. január 1-jén kezdődik. A politikus elmondta, XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének.
A NAV létszámleépítéséről egyelőre nincs szó. A következő napokban derül ki, hogy első körben lesz-e létszámleépítés. Az adóhatóságnál most létszámstop van, ha természetes csökkenéssel jelentősen mérséklődni tud a létszám, mesterségesen nem fogják elrendelni.
Tállai András kiemelte, az átszervezés előtt felmérést végeztek, eszerint a NAV szervezete nagyon széttagolt, párhuzamosságok vannak. Eltérőek a jogértelmezések, az információáramlás a hivatalon belül nagyon lassú. A cél, hogy egy olyan adóhivatal jöjjön létre, amelynek két arca van: egy szolgáltató, adózó és ügyfélbarát arc, amely sok információval segíti az embereket abban, hogy teljesítsék adózói kötelességüket, és egy másik, amely üldözi azokat, akik a jogszabályok megszegésével, másképp értelmezésével próbálják elkerülni az adófizetést.
Módosították a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat, ezután kérésre, illetve az adóhatóság saját megállapítására nem indulnak ilyen eljárások. Az államtitkár kérdésre elmondta, hogy a vagyonosodási vizsgálatok nem szűnnek meg, hanem a becslési eljárás alkalmazási lehetősége szűkül. Hozzátette, a jövőben egyre több olyan szabály lesz, amely az átlag adózókat védi az adóhatóság túlkapásaival szemben. Valószínűleg kevesebb vagyonosodási vizsgálat lesz, és azokat fogja „utolérni”, akiknél gyanú vagy bizonyíték van arra, hogy költségvetési, állami pénzeket próbálnak elcsalni – jelezte. (forrás: MTI)

T. B.

Kapcsolódó hírek