Ugrás a tartalomhoz

Foltos ünnep, foltos barátság (videóval)

Az adventi időszakhoz, illetve Karácsonyhoz kapcsolódóan idén is megszervezte régiós összejövetelét a Matyóföldi Foltvarró Klub a Közösségi Házban november 28-án.

Az immár másfél évtizedes hagyományra visszatekintő eseményre a kövesdiek mellett az ország több pontjáról, szép számban érkeztek foltvarrók.
A jó hangulatú összejövetelen számos kézműves technikával készült karácsonyi díszt állítottak ki, és alkottak a résztvevők a helyszínen. A teljesség igénye nélkül ablak-, és ajtódíszek mellett, fára akasztható díszeket, gyertyatartókat, adventi koszorúkat, párnákat és takarókat is megtekinthettek az érdeklődők. Az ünnepi esemény résztvevői természetesen saját technikáikat, tapasztalataikat és ötleteiket is megosztották egymással.
– A karácsonyi rendezvényünk a foltvarrásnál sokkal többről szól. Az elmúlt évek, évtizedek során a klubok tagjai között szoros barátságok alakultak ki, így a rendezvény kiváló lehetőséget kínál a találkozásra, a kapcsolatok erősítésére, illetve ápolására – mondta Bertháné Csirmaz Éva, a Matyóföldi Foltvarró Klub vezetője.
Az esemény zárásaként tombolasorsolást tartottak, melynek keretében a kézművesek saját készítésű alkotásai találtak gazdára.

KIÁLLÍTÁS A Matyóföldi Foltvarró Klubhoz kapcsolódó hír, hogy a szervezetnek december 6-án, vasárnap 15 órától kiállítása nyílik majd Mezőkeresztesen. A kövesdi foltvarrók alkotásaiból nyíló tárlatot december 14-éig lehet megtekinteni a településen, a Közösségi Házban. Januárban egy foltvarró tanfolyam is elindul Mezőkeresztesen a Matyóföldi Foltvarró Klub vezetésével.
A klub tagjai januártól szívesen látják azokat, akik szeretnének megismerkedni a különleges kézműves technikával. A szervezet hétfőnként 13.30-tól 17 óráig tartja klubfoglalkozását a Közösségi Házban.

B.K.

Kapcsolódó hírek